A munkában résztvevő három kutatócsoport beszámolója szerint a Kaliforniai Egyetem fizikusai egy más elven működő, ugyanakkor igen érzékeny és szobahőmérsékleten is használható mágnesesség érzékelőt készítettek, Alexander Pines kémikus (Berkeley Laboratórium) pedig kitalálta, hogyan lehet helyileg elkülöníteni a gerjesztő-kódoló és az észlelendő mágneses jelet, és ezzel jelentősen növelni a készülék érzékenységét.

Amikor „hagyományos” MRI-vel be akarnak nézni az anyag belsejébe, az atommagok spinjét erős külső mágnese mezővel rendezik, s az MRI észleli az ilyenkor keletkező pici mágneses jeleket. Mivel a különféle anyagok atomjai nem egyformán viselkednek, láthatóvá tehető a test belső szerkezete.

A hagyományos MRI letapogatók indukciós tekercsekkel veszik a mágneses jeleket, s mivel ezek érzékenysége korlátozott, cserébe nagyon erős mágneses mezőt kell létrehozni, ami csak az abszolút nulla körüli hőmérsékletre hűtött, szupravezető mágnesekkel lehetséges.

Az új készülék polarizált lézerfénnyel rendezi a rubidium gőz atomjait, és amikor ez a rend a gyenge mágneses tér hatására megváltozik, a változást a lézerrel le lehet olvasni.

Alexander Pines alapkísérletében átfolyó vizet mágnesezett át, és a víz atommagjainak jeleit egy másodperccel később és kissé távolabb mérte meg a lézeres detektorral. Ezzel a megoldással nagyságrendekkel sikerült javítani az érzékenységet.

A The New Scienstist című angol tudományos folyóirat beszámolója szerint Shoujun Xu csapata integrálta a két felfedezést és megépítette az első asztali mágneses rezonanciás képalkotó berendezést. A kutatók már egy kézi készülék elkészítését fontolgatják.