Digitális esélyegyenlőség: havi 40 óra ingyen internet
Az információs társadalom esélyegyenlőségéről tartottak konferenciát Budaörsön. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az EurópaiTeleház Szövetségek Uniója, valamint Budaörs Város Önkormányzatának szervezésében, több mint 25 országból érkezett szakemberek vitatták meg az informatikai eszközökhöz és tudáshoz való hozzáférés akadályait és a segítség lehetőségeit.
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális szakadék láthatatlanul szakítja ketté a társadalmakat.
A polgármester véleménye szerint fokozott a felelőssége azoknak, akik világosan látnak ebben a kérdésben, és eszközeik is vannak ahhoz, hogy tegyenek valamit ennek a fajta egyenlőtlenségnek a felszámolásáért.
Budaörs abban a szerencsés helyzetben van, hogy náluk a digitális szakadék sem nem olyan mély, sem nem olyan széles, mint az országos átlag - állította Wittinghoff Tamás. Ennek igazolásaként elmondta, hogy a városban élők ötven százaléka otthonról is tud internetezni, ami duplája a hazai átlagnak.
Budaörsön az országban elsőként alkották meg a digitális esélyegyenlőségről szóló rendeletet, amelyben kötelezettséget vállaltak, az idősek és egyéb hátránnyal élők ingyenes számítógépes oktatására. Ugyanezen társadalmi csoportok havonta 40 órát ingyen internetezhetnek a közösségi hozzáférési helyeken. Lassan százakban mérik azoknak a nyugdíjasoknak a számát, akik befejezték a tanfolyamokat.
A város vezetésének eltökélt szándéka - jelentette ki a polgármester, hogy belátható időn belül Budaörs bármely pontján éljen valaki, egy kis sétával eljuthasson egy közösségi internetes hozzáférési ponthoz.