2006. március. 16. 12:55 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. március. 16. 12:59 Tech

A pilóta bevetés közben felhívhatja az asszonyt vagy az elnököt is

IP-vonalon keresztül tartott konferenciahívást a pentagon egyik tábornoka, egy kaliforniai harcálláspont és egy F-15-ös vadászgép személyzete. A tesztet a kaliforniai China Lake-ben lévő Haditengerészeti Légifegyver-központban hajtották végre.

F-15-ös vadászgép bevetésen. Rátelefonálnak
© merlicek.com
A teszt folyamán a távközlési technológiák fejlesztésével foglalkozó amerikai Avaya cég demonstrált egy több résztvevős IP-konferenciahívást, amelynek során összekapcsolták az F-15-ös pilótáját, a Chine Lake-i Egyesített Gyakorlótér parancsnoki harcálláspontját és William T. Hobbins tábornokot, az amerikai légierő fegyvernemi integrációért felelős helyettes vezérkari főnökét, aki a Pentagonban lévő irodájában tartózkodott.

A hívás több mint 20 percig tartott, és a vétel minősége mindvégig kiváló volt – mondta Ryan Greene, a Boeing mérnöke, aki szintén részt vett a beszélgetésben, és az Avayával együtt dolgozott a teszten. A próbán kívül további sikeres, az Avaya IP-technológiáját használó hívások történtek, többek között egy E-2C Hawkeye felderítő géppel.

„Azzal, hogy telefonon képesek vagyunk hívni egy harcászati feladatot ellátó repülőgépet a világ bármely pontjáról, s a gép személyzete is bárkivel kapcsolatba léphet, rendkívül fontos előrelépést tettünk a katonai kommunikációban – jelentette ki Stephen Waller repülő alezredes, aki a Pentagon kiemelt védelmi kutatásokat felügyelő hivatala, a DARPA projekt felelőse. A kommunikáció korábban a kétoldalú „adó-vevő” rádiókon folyt, s csak kritikusan fontos információkra korlátozódott. Az IP-telefónia jóvoltából minden érdekelt nyugodtan beszélhet és dinamikusan, valós időben kommunikálhat. A végeredmény: gyorsabb és jobb döntéshozatal, megnövelt biztonság a frontvonalban harcoló amerikai pilóták számára.

Mindkét teszt alkalmával az Avaya „Communication Manager” IP-telefónia szoftverét használták. A China Lake-i támaszponton a kommunikációt egy Session Initiation Protocol IP-telefon, a Pentagonban egy hagyományos asztali telefon készülék, míg a vadászgépen egy SIP softphone (szoftver alapú IP telefon) futott a Windows-alapú fedélzeti számítógépen, mely a pilótát egy biztonsági csatornán kötötte össze a konferenciabeszélgetés többi résztvevőjével. Az összeköttetés feladatát az úgynevezett taktikai rávezető hálózati technológia (TTNT) látta el.

A DARPA következő lépéseként a Boeinggal együttműködve egy F/A-18-as Hornet gépet szerel fel e kommunikációs eszközökkel. A kifejezetten kormányzati felhasználásra optimalizált, és a kísérletben is használt Communication Manager többletszolgáltatásai közé tartozik az elsőbbségi hívás lehetősége (vészhelyzetben miden egyéb hívás „felülírható”), illetve a gyors konferencia hívás megteremtése (előre beállított paraméterekkel, a megadott felek között). Az Avaya IP-telefónia megoldásait további fontos katonai parancsnoki és ellenőrzési célokra is felhasználják.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.