2006. február. 08. 16:20
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. február. 08. 16:23
Tech
Blair szerint hét évünk van cselekedni a klímaváltozás ellen
A brit miniszterelnök szerint mindössze hét éve van az emberiségnek, hogy tegyen valamit az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása ellen, azután ugyanis már túl késő lesz
Tony Blair szerint a globális felmelegedés ellen csak akkor lehet érdemben küzdeni, ha az Egyesült Államok, India és Kína egyaránt vállalja az 1992-es kiotói protokoll feltételeit.
„Ha nem sikerül megfelelő nemzetközi egyetértést kivívni, mire a kiotói szerződés érvényét veszti 2012-ben, nagy bajban leszünk” – mondta el a brit parlamentben az ország első embere.
A szerződés értelmében az Európai Unió, Japán, valamint a világ kevésbé indusztrializált országai kötelező korlátozásokat vezettek be, hogy csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
George W. Bush amerikai elnök 2001-ben kihátrált a kiotói tárgyalásokból, mondván, a protokoll feltételei rossz hatással lennének az amerikai gazdaságra. Bush hozzátette, azt sem nézi jó szemmel, hogy a fejlődő országokra nem vonatkoznak a korlátozások. Az amerikai elnök ehelyett felszólította országa cégeit, hogy csatlakozzanak önkéntes csökkentési programokhoz.
Blair szerint a kibocsátási értékek betartása kucsfontosságú kell, hogy legyen a kiotói szerződést követő időkre.
„Erre óriási szükség van, mert ha nem teljesítjük ezeket a sarokszámokat, akkor a privát szektornak sem lesz meg a kellő ösztönzés arra, hogy a zöld technológiába fektessen be” – magyarázta a brit parlamentben az ország miniszterelnöke.
A kiotói országok környezetvédelmi miniszterei egy decemberi, Montréalban tartott konferencián megállapodtak a szerződés kiterjesztéséről, illetve egy ehhez szükséges tervezet elkészítéséről. A szakminiszterek a tervezet megalkotása során tárgyalnának az USA, illetve a fejlődő országok képviselőivel is.
Blair szerint ez egy nemzetközi konszenzus kezdete lehet. A brit miniszterelnök szerint Bush elnök évértékelő beszédében elhangzott megjegyzése, vagyis, hogy „Amerika olajfüggő” hangulati változásra utal, azonban arra sürgette az amerikai elnököt, hogy minél hamarabb tegye meg a szükséges lépéseket.
„Vannak változásra utaló jelek” – fogalmazott beszédében a brit kormányfő. „Ha megtaláljuk a megfelelő ösztönző tényezőket, úgy,hogy Amerika érezze, senki sem akarja korlátozni gazdasági növekedését, akkor véghez tudjuk vinni a tervünket.”
Blair hozzátette, nem tartja valós elképzelésnek, hogy nemzetközi megállapodás szülessen a légi forgalom környezetvédelmi okokból történő korlátozásáról, s elvetette azt a javaslatot, hogy Nagy-Britannia akár egyoldalúan is megadóztassa a kereskedelmi repülést.

Gazdaság
2004. február. 04. 19:47
Ukrajna ratifikálta a kiotói egyezményt
Világ
2004. október. 26. 20:03
Kiotói egyezmény: mire elég az orosz igen?
Világ
2004. november. 02. 09:12
A brit királynő ringbe szállt Kiotóért
Gazdaság
2004. június. 17. 18:57
Persányi: Oroszország kész ratifikálni a kiotói egyezményt
Világ
eurohirek.hu
2005. december. 28. 10:52
Nem teljesül a kiotói protokoll Európában
Világ
MTI
2005. február. 16. 08:01
Érvénybe lépett a kiotói jegyzőkönyv
Gazdaság
MTI
2005. július. 27. 09:04
Titkos paktum a kiotói egyezmény helyett
Világ
MTI
2004. december. 18. 11:39
Az USA továbbra is elutasítja a kiotói jegyzőkönyvet
Világ
2004. szeptember. 30. 15:01
Az orosz kormány rábólintott a kiotói jegyzőkönyvre
Tech
MTI
2005. november. 11. 15:28
Tudományos fórum indult Kyotóban
Gazdaság
2004. szeptember. 23. 08:24