2005. november. 07. 15:49 Panoráma Utolsó frissítés: 2005. november. 07. 16:00 Tech

Kínában a madárinfluenzának ellenálló csirkén dolgoznak

A kínai tudományos akadémia genetikusan módosított csirkéket és tyúkokat kíván kitenyészteni, amelyek ellenállóak lennének a madárinfluenza vírusával szemben – írta hétfőn a Beijing Youth Daily című angol nyelvű kínai napilap.

„Kisebb szakértőcsoportot hozunk létre, amely a madárinfluenza hatásait tanulmányozza majd genetikusan módosított csirkéken és tyúkokon” – közölte Tang Hung, a tudományos akadémia biofizikai főosztályának a tagja. Az akadémián belül külön csoportot hoztak létre a vírus tanulmányozására, oltóanyagok és antibiotikumok kifejlesztésére – írja a lap, amely szerint a kínai tudósok már folytattak genetikai kísérleteket a madárinfluenza vírusával fertőzött egereken.

A kutatások évekig is eltarthatnak a napilap szerint. A kilencvenes évek vége óta Kína jelentős eszközöket fordít genetikusan módosított szervezetek kutatására és előállítására, elsősorban a rizs esetében. Ennek ellenére Kínában nem engedélyezik sem a genetikailag módosított rizs termesztését, sem annak importját.

Kevesebb mint két hét alatt négy madárinfluenza-gócot jeleztek Kínában. Az egészségügyi minisztérium nem zárta ki, hogy a betegség okozta egy 12 éves lány halálát az ország középső részén fekvő Hunan tartományban. Ez lenne az első eset Kínában, amikor a betegség emberre is átterjedt.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.