A mobiltelefon japán elnevezése – a keitai, ami magyarul azt jelenti, hogy „hordozható" vagy "valami, amit magaddal viszel" - a felhasználó és a készülék közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, nem pedig a technológiára (celluláris telefon) vagy a mozgás szabadságára (mobiltelefon). Az elnevezés hűen tükrözi azt a meghitt és intim technoszociális kapcsolatot, ami a felhasználó és a kommunikációs eszköz között a mindennapokban folyamatosan fennáll.

A mobiltelefonokra leginkább az jellemző, hogy személyesek, hordozhatóak és gyalogosak. A szerzőpáros etnográfiai kutatásaira alapozva vizsgálja, hogy ezek a jellemzők miként érvényesülnek a mobiltelefonokkal történő képkészítésben és azok másokkal történő megosztásában. Japánban jelenleg a használatban lévő mobiltelefonok 60 százaléka tartalmaz beépített fényképezőgépet, a trendek pedig azt mutatják, hogy a kamerák szabvány kellékeivé fognak válni a mobiltelefonoknak.

Bár a mobiltelefonos képrögzítés és megosztás még mindig egy kialakulófélben lévő gyakorlat, már látható a használat néhány stabilizálódó mintázata; ezek pedig egyaránt különböznek a digitális fényképezőgép használatától és a mobilkommunikáció más formáinak megosztási szabályszerűségeitől. Ito és Okabe ezeket a „személyes archiválás”, az „intim megosztás” és a „peer-to-peer hírek” kategóriáiba sorolta be.

A személyes célú vizuális archiválás (personal archiving) lényege, hogy a képek saját használatra készülnek, nem pedig azért, hogy azokat másoknak megmutassák. Ezek jellemzője, hogy meglehetős nemtörődömséggel készítik őket az emberek az utcákon, és nem igazán tarthatnak igényt mások érdeklődésére. Jelentéssel csak azok számára bírnak, akik elkészítették őket. Jelentőségük pedig abban áll, hogy egy ember személyes nézőpontját örökítik meg a mindennapokról, amelyek végső soron az ő személyes identitásához és emlékeinek felépítéséhez járulnak hozzá.

A másokkal történő intim megosztás (intimate sharing) esetében már a képek elkészítésekor is az a cél, hogy azokat megosszák másokkal. Intimitásuk fakadhat abból, hogy a megosztás a fényképet rögzítő készülék képernyőjén keresztül történik, valamint abból, hogy csak egy nagyon szűk körnek küldik el. Előbbi gyakorlat leginkább a magunknál hordott, nyomtatott fotók mutogatására hasonlít azzal a különbséggel, hogy a mobilos képek témái sokkal sokszínűbbek és hétköznapibbak.

Az SMS-ek esetében a japánok 2-5 emberrel állnak rendszeres kapcsolatban, de 10-nél többel semmiképpen sem. A fényképes üzenetek esetében az egymással rendszeresen fényképet cserélők köre még ennél is szűkebb, szinte kizárólag az olyan intim kapcsolatokra korlátozódik, mint a pár-, ill házastársi kapcsolat, vagy a nagyon közeli barátság. A technikai és anyagi megfontolásokon kívül érdekes társadalmi okok is magyarázzák ezt a szűk kört. Ilyen, hogy a fényképküldést – az SMS-sel ellentétben – tolakodónak és nárcisztikusnak tartják. Egy fotó elküldését vagy megőrzését alapvetően a másikhoz fűződő kapcsolat intimitásának foka és a fénykép típusa határozza meg.

Az intim kapcsolatokban történő vizuális információmegosztás mellett a kameratelefonokat a mások érdeklődésére számot tartó nevezetes eseményekről történő képes tudósításra is használják. Az egymással távolabbi kapcsolatban álló felhasználók közti hírek (peer-to-peer news) képekkel illusztrált áramlása főképp olyan történésekről szól, amelyeket amúgy szóban is megvitatnának. A kamerás telefonok használata emellett egyfajta hétköznapi fotoriporterség kialakulásához is hozzájárul. A fényképek legtöbbje csak az ismerősi körben kering, némelyik azonban újságokban is feltűnik, szélesebb nyilvánosságot elérve ezáltal. Az amatőr fotósok kezei között átalakuló „hírek” kevésbé látványosak, mint az újságok szalagcímei mellett megjelenő fotók, azonban sokkal jelentőségteljesebb elmozdulásról árulkodnak a viselkedés, valamint a vizuális tudatosság területén.

A kamerás telefonok és a fényképezőgépek társas funkciója között több lényeges különbséget is felfedezett a japán kutatópáros. A fényképezőgépeket olyan különlegesebb alkalmakkor használjuk, mint például a nyaralás vagy a különböző ünnepségek. Ezzel ellentétben a telefonokkal készített képek rövid életűek, személyesebb, kevésbé objektív nézőpontot mutatnak be hétköznapi eseményekről, váratlan pillanatokat örökítenek meg, ami abból következik, hogy a jellemzően "személyes, hordozható és gyalogos" mobiltelefonba épített fényképező funkciói is ehhez idomulnak. Bár a helyénvaló vizuális kommunikáció társas szabályrendszere még formálódóban van, már most látszik, hogy a kamerás telefon mindent átható, valamint a mások tekintetének állandó potenciális jelenléte a vizuális tudatosság megnövekedett érzetéhez és a képek növekvő központi szerepéhez vezet a jelenlegi társadalmi cserefolyamatokban és a mindennapok történetmesélésében.