2011. július. 14. 08:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 14. 08:52 Természet

Gilisztakeresésben bizonyították intelligenciájukat a gyíkok

Egy kutatás ellentmond a tudományos világ eddigi véleményének, miszerint a gyíkok - szemben a madarakkal és emlősökkel - korlátozott szellemi képességekkel rendelkeznek.

Ugyanolyan jól teljesítenek feladatok megoldásakor a gyíkok, mint a madarak és az emlősök; a "teljesen váratlan" eredményre az amerikai Duke Egyetem kutatócsoportja jutott. Manuel Leal, az intézmény biológusa, a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmány főszerzője szerint a kutatás ellentmond a tudományos világ eddigi véleményének, miszerint a gyíkok korlátozott szellemi képességekkel rendelkeznek - szemben a madarakkal és emlősökkel. 

A vizsgálat szerint a trópusokon élő Anolis-gyíkok képesek új problémákat megoldani, a tanult megoldási stratégiákat megjegyezni és megváltozott követelmények esetén is felülvizsgálva alkalmazni. A többlépcsős kísérletek során az Anolis evermanni gyíkfaj egyedeinek két lyukban kellett megtalálniuk egy gilisztát. Azt az üreget, amelyben a zsákmány volt, lefedték. Hatból négy gyík kiállta a próbát: farkával megemelte a fedőt vagy szájával tette félre. 

"Ez egy teljesen új zsákmányszerző viselkedés" - írja Leal és Brian Powell, a tanulmány társszerzője. A gyíkok a megtanultakat megváltozott körülmények között is alkalmazni tudták. Amikor a lyukakat különböző színű fedővel fedték le, az állatok továbbra is a megfelelő üreghez mentek: a fedő színét összefüggésbe hozták a gilisztával. Egyes állatok képesek voltak arra is, hogy a megváltozott körülményekhez mérten felülírják a tanultakat.

Amikor Leal és Powell a gilisztát a megszokottól eltérő fedővel letakart üregbe helyezte, minden gyík az üres lyukhoz ment. Két állat azonban hamarosan felismerte a helyzetet és megkereste a gilisztát a szokatlan üregben. "A viselkedés megváltoztatásának képessége szellemileg fejlettebb állatra utal" - mondta el Jonathan Losos független, harvardi biológus. A kutatók szerint az Anolis-gyíkok tanulási képességei hozzájárultak ahhoz, hogy széles körben elterjedjenek a trópusokon.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.