A játékosai többször elmondták, hogy egy-egy győztes mérkőzést követően éjfélig szokta hagyni őket ünnepelni. Most, hogy tizenkét év után újra sikerült érmet szerezni egy világversenyen, tovább fenn maradtak?

Ünnepeltünk, de nem túl sokáig, egy órára már mindenki a szobájában volt. Fárasztó időszakon vagyunk túl, 26 napot töltöttünk együtt. Nem volt könnyű, de amikor az ember tudja, hogy mit akar, akkor ezeket a dolgokat ki tudja zárni – márpedig a lányok tudták, mit akarnak.

Az olimpiai ezüstérmes franciák a bronzmeccs 52. percében fordítottak, de gyorsan vissza tudtuk venni tőlük a vezetést, a hajrá azonban így is rendkívül izgalmasan alakult. Végül egy góllal sikerült győzni. Mennyire viselte meg az a nyolc perc a lefújásig?

Egyáltalán nem. Tudom, mindenki azt gondolja, hogy feszültek voltunk, de ez nem igaz. A játékosok kerültek már hasonló helyzetbe, megszerezték a kellő tapasztalatot, rutint, megtanulták, hogyan kell reagálni rá.

MTI / MTI Fotószerkesztőség / Czeglédi Zsolt

Sokszor lehettünk tanúi annak, hogy korábban a válogatott ilyen helyzetben inkább hullámvölgybe került, mintsem összekapaszkodva megtalálta a kiutat. Mi változott, mi a titok?

Nincs titok, egyszerűen nagyon sokat dolgoztunk érte. Azt kell megérteniük – nemcsak a lányoknak, hanem mindenkinek –, hogy ez egy játék, és a játéknak mindig vannak győztesei és vesztesei. Úgy próbáltuk felépíteni ezt a csapatot, hogy a tagjai semmilyen helyzetben ne féljenek. Ha megijednek, amikor a franciák átvették a vezetést, nem lett volna visszaút, de nálunk ilyen nem fordul elő. Büszke vagyok a csapatra, hogy ezt megértette. Ezek a játékosok nem félnek a kudarctól, ez adja az igazi erejüket.

A szövetség elvárása a hat közé kerülés volt, de ön elárulta, hogy a lányok ennél merészebbet álmodtak, érmet akartak nyerni. Mikor hitte el, hogy lehet ennek realitása?

Ezt nehéz megmondani, de idővel rám is átragadt a hitük. Tudom, hogy a mai világban aki magabiztos, azt nem szereti a nép, inkább vissza akarja húzni a mocsárba. De aki ki meri mondani, hogy mi a célja, az biztos, hogy megcsinálja. Már csak azért is nagyon örülök ennek az éremnek, mert nagyon sok melót fektettek a megszerzésébe, és ki tudja, talán, ha nem jött volna össze, azt mondják, „hiába dolgoztam, semmit nem kaptam”. De azzal, hogy sikerült, és látják, hogy ez a rengeteg munkának köszönhető, biztos vagyok abban, hogy keményen dolgoznak majd tovább. Tudom, hogy többre vágynak a bronzéremnél, hiszen sokan közülük korosztályos világ- és Európa-bajnokok lettek, és azóta is hisznek abban, hogy felnőttként is képesek elérni ezt.

Ismerem őket, sokukkal régóta együtt dolgozom, tudom, milyen emberek, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell edzéseken, meccseken. Sokat változtunk az évek során a közös munka eredményeképpen.

De azt is tudom, hogy nem egyszerű feljebb lépni. Fontos lesz hozzá, hogy megtartsuk ezt a formát, szellemiséget, akaratot. Tizenkét év után sikerült visszatérnünk erre a szintre, és ehhez nagyon sok segítséget nyújtott a mentál coachunk. Az elmúlt három évben elhitettük a csapattal, hogy bármire képesek lehetnek, biztos, hogy ez volt a mostani jó szereplés titka.

Kilenc meccséből ez alkalommal hetet megnyert a csapat. Most minden összeállt?

Sok minden. A torna első részét itthon rendezték, és komoly lendületet, hitet adott a lányoknak, hogy az olimpia után most sikerült legyőzni a svédeket. Szerencsénk is volt, hogy jó ágra kerültünk, biztosan minden másképp alakult volna, ha mondjuk három skandináv csapattal és negyediknek a hollandokkal kerülünk szembe.

A sikerrel megvívott olimpiai selejtezőtorna után Juhász István, a szövetség sportszakmai igazgatója arról beszélt a HVG-nek, hogy a csapat az utóbbi időben közelebb került a világ négy legjobb együtteséhez, a franciákhoz, a norvégokhoz, a dánokhoz és a svédekhez, akiket meg tud szorongatni, egyszer-egyszer legyőz, de még nem csatlakozott hozzájuk az elitben. Most a svédek és – egy vereség után – a franciák ellen is nyerni tudtunk. Közelebb kerültünk a pozíciónk megszilárdításához?

Vannak olyan napok, amikor nagyon komoly ellenfeleket is le tudunk győzni, de akadnak olyanok is, amikor nem. És az sem mindegy, hogy az adott torna mely szakaszában sikerül ez, ami nagyban befolyásolja a végeredményt.

A siker és a kudarc nagyon apró dolgokon múlik. Hogy egy példát mondjak: amikor a románokkal játszottunk, még nekik is volt esélyük a négy közé kerülni, de végül a 11. helyen zártak. Vagyis egy mérkőzés is rengeteget tud fölfelé és lefelé is lendíteni egy csapaton.

Biztos, hogy fizikálisan és mentálisan is közelebb kerültünk a legjobbakhoz, de nagyon sok mindent lehet és kell is még tanulnunk tőlük. A norvég válogatott játékosai (akik 30-22-re verték a magyarokat az elődöntőben – a szerk.) nagyobbak, mint mi, ennek ellenére minden adat, amit a meccs után láttunk, azt mutatta, hogy dinamikusabbak is. Ezt kompenzálni kell, amiben segíthet a jó csapatmunka, de ha még feljebb akarunk zárkózni, akkor alaposan ki kell elemezni, hogy mit csinálnak másképp, és kitalálni, hogyan tudnánk mi is arra a szintre lépni.

MTI / Czeglédi Zsolt

Ehhez nyilván fontos lenne az is, hogy a soraink teljesítménye közeledjen egymáshoz. Megvan erre a terve?

Minden világversenyt a statisztikák elemzése követ, és az, hogy leülök a klubedzőkkel átbeszélni, hogyan lehetne még jobbnak lenni. A cseresor megfogalmazás nem szép, én nem így gondolok ezekre a játékosokra. Ők is fontos tagjai a csapatnak, de a tudásukat a válogatottban nehéz fejleszteni, nincs idő erre. Azért, hogy jobbak legyenek, a saját klubjukban kell tenni, vagy érdemes lehet a klubváltáson elgondolkodni. Ahhoz, hogy sikeres legyen a válogatott, fontos volna, hogy a tagjai ne csak a hazai bajnokságban játsszanak, hanem komoly csatákat vívjanak a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában.

Probléma lehet azonban, ha ilyen csapathoz szerződnek, de aztán nem kapnak elegendő játékidőt…

Nemcsak nálunk, de például a dán válogatottban is van olyan játékos, aki a klubjában nem nagyon szerepelt, de a válogatottban megkapta a bizalmat, és meghálálta. Nálunk ilyen Szemerey Zsófi, aki kevesebb lehetőséget kap a Metzben, de nálunk önbizalommal telve tud teljesíteni.

Klujber Katrin, a torna gólkirálynője azt mondta lapunknak, hogy ők egymás között is nagyon sokat dolgoztak azon, hogy kialakuljon az Eb-n tapasztalt csapategység. Ki volt, aki vállalta a vezér szerepét?
Ehhez a sikerhez mindenki hozzájárult a maga módján. Az egyik meccsen ez, a másikon az tolja előre a csapatot, megoszlanak a szerepek, már csak ezért is nem könnyű az ellenfeleinknek: ha nagyon készülnek valakire, hatástalanítják, másvalaki tud kimagasló teljesítményt nyújtani. Senkit sem szeretnék kiemelni, de láthatták, hogy három emberünket beválasztották a torna álomcsapatába. Mögöttük azonban ott voltak a többiek, akik szintén rengeteget tettek azért, hogy ez megvalósulhasson.