Az NB I 1. fordulójából elhalasztott Debrecen–Ferencváros mérkőzést 5–4-re nyerték meg a hazaiak.
Túlzás lenne azt állítani, hogy jó formában várta a forduló előtt második helyen álló Ferencváros elleni mérkőzést a Loki, amely a legutóbbi hét mérkőzésén nyeretlen maradt. A bajnokságban a Fradi is kisebb hullámvölgyben van, a Diósgyőrrel és az ősi rivális Újpesttel sem bírtak a zöld-fehérek, közte viszont kiütötték a Malmőt az El-ben.
Villámrajtot vett csütörtök este a Debrecen, amely már a 2. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros ellen, majd 17 perc játék után háromgólos volt az előnye Bárány Donát mesterhármasának köszönhetően. A Fradi a 30. percben szépített az Európa-liga góllövőlistáját vezető Varga Barnabás tizenegyesével, de két perc múlva megfogyatkozott, Szalai Gábor második sárga lapja után mehetett zuhanyozni. Ez sem törte meg azonban a címvédő lendületét, amely Varga és Saldanha góljaival még az első félidő lefújása előtt egyenlített.
A második játékrész viszont ismét debreceni találatokkal indult, a francia Brandon Domingues volt eredményes kétszer, Dzsudzsák Balázs gólpasszai után. A hajrában a vendégek még szépíteni tudtak Ibrahim Cisse révén, de egyenlítésre már nem futotta az erejükből, így a Debrecen 5–4-re legyőzte a Ferencvárost, 13 pontjával viszont még mindig kiesőhelyen áll. A Fradi 28 egységgel maradt a második ám egy meccsel kevesebbet játszott, mint a listavezető Puskás Akadémia, amely 32 ponttal áll 15 mérkőzést követően.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.