Petry Zsoltot a német csapat 2021-ben Európa bevándorlás-politikájára tett megjegyzései miatt küldték el, akkor a magyar kormány nyilvánosan mellé állt.
Munkát kapott a török Smasunspornál Petry Zsolt kapusedzőként, akit két évvel ezelőtt tavasszal menesztettek a berlini Hertha BSC csapatától a Magyar Nemzetben tett kijelentései miatt.
Petry az akkor a szivárványcsaládokért kiálló Gulácsi Péter válogatott kapust intette óva, miszerint nem kell a szivárványcsaládok és a homoszexualitás mellett kiállni, inkább focizni kell. Emellett Petry azt is nyilatkozta az interjúban, hogy Európa bevándorlás-politikáját az erkölcsi leépülés megnyilvánulásának tartja.
A Hertha akkor azt mondta, Petry kijelentései nem egyeznek a klub által közvetített értékekkel, ezért váltak meg az edzőtől. Ekkor Gulyás Gergely, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is kiállt a Petry mellett. Gulyás szerint az edző szavai visszafogottak, kulturált európai emberhez méltóak voltak.
A Smasunspor közösségi oldala szerint a 38-szoros válogatott Petry Markus Gisdol munkáját fogja segíteni kapusedzőként. A két edző már dolgozott együtt korábban a Hoffeinheim csapatában. A klub tíz forduló alatt szerzett 5 pontot, így jelenleg az utolsó előtti a 20 együttest felvonultató török élvonalban.
Gergely Márton: Petry Zsolt tudja, mikor hova kell térdelni
A kedden kirúgott Petry Zsoltnak tudnia kellett, klubja milyen értékeket képvisel, már csak azért is, mert korábban ő is kiállt mellettük. A Hertha döntésének mégis rossz üzenete van. Vélemény.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.