A portugál támadó korábban keményen kritizálta a klubot.
Azonnali hatállyal távozik a Manchester United futballcsapatától Cristiano Ronaldo. A klub bejelentése szerint a felek közös megegyezéssel bontottak szerződést.
A klub és a játékos kapcsolata már korábban megromlott, a szakításhoz most közvetlenül az vezetett, hogy a focista a MU tudta és beleegyezése nélkül adott interjút Piers Morgannek, amelyben kemény kritikákat fogalmazott meg. Ebben egyebek mellett arról beszélt, hogy nem tiszteli Erik ten Hag vezetőedzőt, aki szerinte szándékosan szorította ki a kezdőcsapatból. Azt is mondta, hogy úgy érzi, a klub – amely az előző távozása óta eltelt több mint egy évtizedben semmit sem fejlődött – elárulta.
A MU mindezt szerződésszegésként értékelte, és ügyvédeket jelölt ki, hogy ha szükséges, jogi úton vegyen elégtételt Ronaldótól. Végül azonban a jelek szerint sikerült megállapodásra jutniuk a távozásáról.
Cristiano Ronaldo is to leave Manchester United by mutual agreement, with immediate effect.
— Manchester United (@ManUtd) November 22, 2022
The club thanks him for his immense contribution across two spells at Old Trafford.#MUFC
A klub köszönetet mondott a portugálnak mindazért, amit értük tett az Old Traffordon eltöltött évei alatt – amelyek során 346 meccsen 145 gólt szerzett –, és minden jót kívánt neki és a családjának. Azt is hozzátették, hogy Ten Hag vezetésével a jövő építésére összpontosítanak.
Ronaldo először 2003 és 2009 között játszott a Manchester Unitednél, ahová tavaly nyáron tért vissza. A csapattal háromszor lett bajnok, és egy-egy alkalommal megnyerte a Bajnokok Ligáját, az FA Kupát és a ligakupát.
A portugál hazája válogatottjával részt vesz a katari világbajnokságon, ahol csütörtökön, Ghána ellen mutatkozik majd be.
Cristiano Ronaldo nekiment a Manchester Unitednek, úgy érzi, elárulták
Az ötszörös aranylabdás portugál szerint megállt az idő a Manchester Unitednél.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.