Nem tetszett a lengyel csatárnak a díjat idén hetedik alkalommal bezsebelő argentin győzelmi beszéde, amelyben őt is megemlítette.
Üres szavak
– reagált Lionel Messi nyilatkozatára Robert Lewandowski a Bayern München csatára az egyik lengyel sportcsatornának. A lengyel futballista szerint a Paris Saint Germain-ben játszó Messi, akinek idén hetedszerre ítélték oda az Aranylabdát, jobban tette volna, “ha őszintén és udvariasan nyilatkozott volna, semmint üres frázisokkal”.
Messi a díjátadón elmondott győzelmi beszédében azt mondta, hogy a tavalyi Aranylabdát – amit a koronavírus-járvány miatt nem osztottak ki –, Lewandowskinak kellett volna megkapnia, és reméli, a díjat alapító France Football visszamenőlegesen neki ítéli azt.
Lewandowski az idei szavazáson másodikként végzett, de nem ment el az átadóra. “Elszomorított, nem tagadom” – kommentálta az eredményt. A lengyel csatár a jövő évi díjban még reménykedhet, jelenleg sokkal jobban áll – 27 gólt lőtt 21 meccsen – az argentin legendánál, aki 4 gólnak örülhetett 13 meccsen – írta a Football365.com.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.