A versenyző a magyar női triatlon legjobb ötkarikás eredményét érte el.
A 12. helyen végzett Bragmayer Zsanett a női triatlonosok versenyében a tokiói olimpián.
Tokióban általában ilyenkor nagy hőség szokott lenni, ezért kora reggelre, helyi idő szerint 6:30-ra tették a női triatlonverseny rajtját. Ehhez képest végül viharos szél és jégeső jött, emiatt el is kellett halasztani negyedórával a rajtot.
Az 1,5 kilométer úszásból, 40 kilométernyi kerékpározásból, 10 kilométeres futásból álló távon az esélyesek előbb hét fős, majd öt fősre olvadt csoportja kerékpáron már az úszáson meglépett, Bragmayer azonban a mögöttük jövő első üldözőcsoportban tartotta magát. Az egyébként is sok kanyarral teli, technikás kerékpárpályán olyan pocsolyák voltak, hogy sokszor két keréken maradni volt a kihívás, de mivel az utánuk következő csoport már jó alaposan leszakadt, lehetett sejteni, hogy a magyar női triatlonsport legjobb olimpiai helyezése meglesz – eddig Edöcsény Nóra 2000-es 19. helye volt a legjobb. Bragmayer a futásnak a 12. helyen vágott neki, ezt bravúrral meg is tartotta.
A harmadik olimpiáján induló Kovács Zsófia a kerékpározás végére lekörözték, így 19 társához hasonlóan nem tudta befejezni a versenyt.
Az aranyérmet a 33 éves bermudai Flora Duffy szerezte meg nagy fölénnyel. Ez volt Bermuda első olimpiai aranyérme.
A férfiak versenyében egy nappal korábban a magyarok közül Bicsák Bence a hetedik, Tóth Tamás pedig a 29. helyen végzett.
Eredmények, triatlon, nők, olimpiai bajnok: Flora Duffy (Bermuda) 1:55.36 óra
2. Georgia Taylor-Brown (Nagy-Britannia) 1:56.50
3. Katie Zaferes (Egyesült Álalmok) 1:57.03
...12. Bragmayer Zsanett 2:00.00
Kovács Zsófia helyezetlen.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.