A Speziánál szerdára már tizenöt ember tesztje lett pozitív.
Tizenötre nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma a Spezia labdarúgócsapatánál azután, hogy szerdán ismét négy fertőzöttet találtak. Ezúttal egy játékos és három stábtag kapta el a kórt. „Biztosítottuk az oltás első adagját, ám két játékos nem akarta elfogadni azt” – mondta a klub egyik vezetője egy rádióinterjúban.
A Speziára rendesen rájár a rúd mostanság: múlt pénteken az UEFA kizárta őket négy transzferablakról is az átigazolási szabályok megsértése miatt, így játékost csak eladhatnak, a helyükre azonban újakat nem igazolhatnak le. Apró kibúvó lehet számukra az, ami a hasonló szankciókkal sújtott Chelseat megmentette pár éve: utánpótlásukba igazolhatnak, onnan kinevelhetnek a felnőtt csapatba játékosokat.
(Kiemelt képünk illusztráció!)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.