Az UEFA oldalán lehet majd próbálkozni a vásárlással.
Szerdától újra lehet jegyeket venni az Európa-bajnokságra, a budapesti találkozókra is – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ). Jegyeket megvásárolni ezúttal is az UEFA felületén lehet a jelentkezés sorrendjében.
Az MLSZ azt is közölte, pénteken azok a szurkolók kapnak lehetőséget a vásárlásra, akik 2021 májusában visszaváltották a jegyeiket. Azt azonban hozzátették: mivel csak korlátozott számban érhetők el a belépők, nem garantált, hogy minden igénylő jegyhez jut.
A Puskás Arénában június 15-én, 18 órától Portugália, 19-én pedig 15 órától Franciaország ellen szerepel a magyar labdarúgó-válogatott. Június 23-án Budapesten rendezik a portugál és a francia nemzeti csapat mérkőzését, majd a csoportkör befejezése után egy nyolcaddöntőnek is a Puskás Aréna ad otthont.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.