A címvédő várhatóan június 10-én érkezik Magyarországra.
Megerősítette a Portugál Labdarúgó-szövetség, hogy Budapesten lesz a címvédő válogatott bázisa az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon. Antonio Magalhaes, a portugál szövetség kommunikációs igazgatója tavaly január 2-án jelentette be, hogy a magyar fővárosra esett a választásuk, kedden pedig azt közölte, hogy ez az egyéves halasztás ellenére sem változott.
Cristiano Ronaldo és társai várhatóan június 10-én érkeznek Budapestre, ahol 15-én Magyarországgal, 23-án pedig a világbajnok Franciaországgal találkoznak az F csoportban. A két mérkőzés között, 19-én Münchenben a németekkel játszanak.
A bajnokságra június 11. és július 11. között kerül sor 11 országban. Fernando Santos szövetségi kapitány május 20-án hirdeti ki szűkített keretét. A portugálok a felkészülési időszakban június 4-én Spanyolországgal, 9-én pedig Izraellel találkoznak.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.