Sport MTI/hvg.hu 2021. április. 23. 13:53

Megvan, hová viszik Dublinból és Bilbaóból az Eb-meccseket

Budapest továbbra is az egyetlen helyszín, ami telt házzal számol a júniusi fociünnepre.

Bilbao helyett Sevilla lesz a spanyolországi házigazdája a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak, az eredetileg Dublinba tervezett mérkőzéseket pedig Szentpéterváron és Londonban játsszák majd – közölte az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Az ír fővárosnak ugyanazért kell lemondania a rendezésről, mint Bilbaónak: a világjárvány miatt nem tudta garantálni a szurkolók beengedését a stadionba.

München volt a harmadik város, amelynek házigazda szerepe veszélybe került, de mivel a német szövetség végül legalább 14 500 szurkoló beengedését garantálta, a 75 ezres Allianz Arena a dpa német hírügynökség értesülései szerint bennmaradt a torna helyszínei között az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében.

A magyar válogatott a világbajnok franciák mellett az Eb-címvédő portugálokkal, valamint a németekkel került azonos csoportba, a Németország-Magyarország összecsapást Münchenben rendezik.

Bilbao vezetése felhúzta magát

A helyi hatóságok szerda éjjel jelentették be, hogy a baszkföldi Bilbao nem lesz rendező, miután nem tudja garantálni, hogy nézők előtt rendezhet találkozókat. Ott játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, és egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban. A spanyol szövetség a múlt héten számolt be arról, hogy ha Bilbao nem tudna házigazda lenni, akkor Sevilla lehet a beugró.

A város vezetői perrel fenyegetik az UEFA-t a szerintük egyoldalú, Bilbao imázsát rontó döntés miatt, kártérítést követelnek, ugyanis már hat éve készülnek a kontinensviadalra, és megítélésük szerint a jelenlegi helyzetben is képesek megrendezni a találkozókat, ám a koronavírus-járvány miatt most szurkolók nélkül tudják ezt megtenni. Baszkföld a járvány által az egyik legsúlyosabban érintett régió Spanyolországban.

A kontinensviadalt így június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont, egyelőre egyedüliként telt házat ígérve.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.