Az úszó már jobban van, várja, hogy újra edzhessen.
Vakbélgyulladás miatt a múlt hétfőn megoperálták – mondta Cseh László az InfoRádiónak. A négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok úszó azt mondta, vasárnap lett rosszul, láza és gyomortáji fájdalmai voltak, amelyek nem enyhültek, ezért orvosi tanácsra kórházba ment. Éjszaka műtötték, két nappal később, a múlt szerdán mehetett haza.
A varratait várhatóan csütörtökön távolítják el, akkor konzultál az orvosával is arról, hogy a továbbiakban milyen edzésmunkát végezhet. Azt mondta, örülne, ha már a jövő héten vízbe mehetne, de vigyáznia kell, nehogy felszakadjon a sebe vagy összeszedjen egy fertőzést.
Próbálok arra majd odafigyelni, hogy ne ész nélkül kezdjem el az edzéseket, nehogy valami komolyabb sérülés legyen ennek a hátulütője”
– magyarázta, hozzátéve: amikor kórházba került, az alapozó edzés első hetén volt túl.
Arra a kérdésre, hogy sikerült-e feldolgoznia az elmúlt év történéseit, beleértve a félbehagyott országos bajnokságot, Cseh úgy válaszolt:
Remélem, hogy sikerült nagyjából. Kértem szakember segítségét, azóta is folyamatosan járok hozzá. Most a műtét miatt megint egy kicsit át kell alakítani a felkészülést, de remélem, hogy ha fejben erős tudok lenni, sokkal könnyebb lesz minden.”
Azt is mondta, hogy „megvan még benne a tűz”, az operáció után sem érzi úgy, hogy abba akarja hagyni az úszást. „Alig várom, hogy újra tudjak edzeni” – tette hozzá.
Ahogy akkor megírtuk, Cseh hazament a kaposvári úszó-ob-ról, miután egy számban sem jutott döntőbe. A sportoló korábban arról beszélt, azért indul, hogy meglássa, megy-e az úszás, hogyan halad a felkészüléssel.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.