Sport hvg.hu 2021. január. 15. 12:42

Csányi Sándor: Nem kell több stadiont építeni

Az MLSZ elnöke szerint nem gondolkodnak az NB I.-ben létszámcsökkentésben, a klubok költségvetése stabil, Marco Rossi szerződéséről még tárgyalnak.

A Puskás Aréna egyik skyboxában tartott sajtóbeszélgetést csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke Csányi Sándor, valamint főtitkára, Vági Márton.

Csányi kezdésként elmondta, hogy átesett a koronavírus okozta betegségen, két hétig volt beteg, féloldali tüdőgyulladást kapott. A Rangado.24.hu szerint ezt követően beszélt az elmúlt évek munkájáról, közte a stadionépítésekről és a pályafelújításokról. Szerinte bár többen sokallják és bírálják az erre fordított állami pénzt, de egy közel 40 éves stagnálás miatt leromlott infrastruktúrát kellett helyrehozni az elmúlt 10 évben. A lap szerint az elnök azt is hozzátette, hogy a „folyamatban lévő nagyberuházások lezárása után nincs szükség további stadionok építésére.”

A Nemzeti Sport tudósítása szerint infrastruktúra-fejlesztésben Csányi Sándor szerint még a fővárosban és a leghátrányosabb helyzetű településeken van munkájuk. A Budapesten a magas ingatlanárak és a területhiány hátráltatja az új pályák létesítését. Csányi szerint egyébként, ha átadtak egy pályát az elmúlt években, az mindjárt benépesült.

Szóba került az NB I. létszáma is, kiderült, az MLSZ továbbra sem gondolkodik bővítésben.

Stabilitásra törekszünk, és a 12 csapat nem tűnik kevésnek. A probléma inkább az, hogy túl sok a budapesti és a kisvárosi csapat

– mondta. Viszont az NB II. létszámcsökkentése már reálisnak tűnik a számára, erről még ki fogják kérni a csapatok véleményét.

A klubok gazdálkodásáról azt mondta, hogy az első három osztály csapatai részesednek a Szerencsejáték Zrt.-től származó, valamint a televíziós bevételekből. Úgy látja a klubok és a szövetség gazdálkodása stabil, az MLSZ éves költségvetése például már 40 milliárd forint, igaz az összeg nagy része tao támogatás és egyéb olyan juttatás, ami csak keresztülfolyik a szövetségen, mielőtt az egyesületekhez kerül.

Csányi Sándor beszélt a problémákról is. Szerinte túl sok olyan külföldi játszik Magyarországon, akik nem jobbak, mint a magyar játékosok. A hazai tehetségek beépítése a csapatokba is lassan halad. Azt mondta, a magyar akadémiák több tehetséget termelnek, mint ahány bemutatkozik az NB I.-ben. Abban is hiányérzete van Csányinak, hogy a klubok bevételeit nem sikerült még a játékosértékesítés irányába eltolni.

A közelgő labdarúgó-Eb egyik nagy kérdése, hogy hány néző előtt rendezhetik meg a meccseket. Csányi elmondta, hogy az UEFA márciusban hozhat döntést az ügyben. Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy az Európa-bajnokságon ne lehetnének majd szurkolók.

Kitért a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a szerződésére is: meghosszabbítják, amint megegyeznek a folytatással kapcsolatos feltételekről.

párizsi olimpia 2024