Sport hvg.hu 2020. december. 28. 22:35

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019–2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.

A 2019–2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája-idény kölni négyes döntőjének első napján a Telekom Veszprém a THW Kiellel találkozott. Mint a Nemzeti Sport írja, a német csapattal zárt kapus meccsen, a Lanxess Arena pályáján játszott a döntőbe jutásért a Veszprém.

Az első félidő végén 18-13 volt az állás, a szünetre öt góllal a Kiel vezetett. A Veszprém a 46. percben Vuko Borozan góljával egyenlített, majd a 47. percben Gasper Marguc góljával, 24-25-nél fordított. Az előny az 56. percig tartott: ekkor Sander Sagosen góljával, 28-28-as állásnál egyenlített a Kiel, majd – ismét Sagosen góljával – rövid időre a vezetést is visszaszerezték.

A rendes játékkidő 29-29-es állásnál ért véget. Kétszer öt perces hosszabbítás következett. Az első félidőt a Veszprém kezdte, a gólok pedig egymást érték. Az ötödik perc végére két góllal, 34–32-ra vezetett a Veszprém. Hasonlóan folytatódott a második félidő is, a Kiel rögtön egy góllal nyitott, majd azonnal egyenlítettek a magyarok.

A 70. percben 35-35 volt az állás, amikor Niclas Ekberg gólt szerzett a Kielnek. Az utolsó másodpercekben Lékai Máté még estében dobott egyet, de mellé. Időn túli szabaddobást kapott a csapat, de gólt már nem szereztek.

36-35-re a Kiel nyert.

Eközben a másik elődöntőben a spanyol Barca játszott a Paris Saint-Germain ellen. Előbbi 37-32-re győzte le afrancia csapatot, amelyikkel majd a Telekom Veszprém mérkőzhet meg a harmadik helyért.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.