Sport hvg.hu/MTI 2020. december. 08. 21:56

Bajnokok Ligája: Félbeszakadt a PSG-Basaksehir mérkőzés

A török csapat játékosai levonultak a pályáról, miután a negyedik számú játékvezető szerintük rasszista kijelentéseket tett.

Félbeszakadt a Paris Saint-Germain - Basaksehir mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján.

A H csoport párizsi találkozója azután szakadt félbe, hogy a Basaksehir játékosai a játékvezetővel folytatott hosszú vita végén levonultak a pályáról a negyedik bíró állítólagos rasszista megjegyzése miatt, majd a PSG követte őket.

A Guardian azt írja, hogy a vita azután robbant ki, hogy a török csapat másodedzőjét, Pierre Webot kiállították. Ezek után Oliviu Hategan játékvezető megkérdezte a negyedik számú bírót, Sebastian Coltescutót, hogy a kispadon ülök közül kinek kell felmutatnia a piros lapot, mire Coltescuto azt mondta, hogy a „ala negru”, azaz „a fekete fickónak”. Később ezt szóvá tette Dembe Ba is, őt is kiállítota a játékvezető.

A sereghajtó Basaksehir számára már tét nélküli mérkőzés 0-0-ra áll és egyelőre nem tudni, folytatódik-e.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.