Márton Gábor nem utazhat a csapatával Máltára, mert bizonytalan eredményt hozott a koronavírustesztje.
A hétfői kötelező tesztelések során pozitív lett a Mol Fehérvár FC egyik játékosának koronavírustesztje – adta hírül a futballklub honlapja. A közleményből kiderül, hogy egy „kétes” eredmény is született, méghozzá Márton Gábor vezetőedző mintájának elemzése nyomán. „Az érintettek járványügyi elkülönítése megtörtént, továbbá az előírásoknak megfelelően értesítettük az illetékes hatóságokat és szervezeteket” – idézte Kovács Tibor csapatorvost a klub honlapja.
Mártont az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) protokollja szerint újra le kell tesztelni, így biztosan nem utazhat el a csapattal a csütörtöki, máltai Hibernians elleni Európa-liga-selejtezőre. A Fehérvár utazó keretéből mindenki másnak negatív lett a tesztje.
Az eredményről Márton azt mondta: „Az első tesztem orvosi megfogalmazás szerint nem értékelhető eredményt mutatott ki. Ezután tegnap még kétszer ellenőrizték a mintát, mind a kettő negatív lett. Ma újabb mintavételen estem át, ennek még várjuk az eredményét. Sajnos az UEFA vonatkozó rendelkezései miatt kilencvenkilenc százalék az esélye annak, hogy nem tarthatok Máltára a csapattal. Átbeszéltük a stábbal, hogy mi a teendő, mindenki tudja, mi a feladata. Az a legfontosabb, hogy nélkülem is továbbjusson a csapat, amelyet távollétemben Szalai Tamás vezet.”
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.