Sport hvg.hu 2019. december. 29. 10:00

Kétszeres válogatott focistát szerződtetett a Fradi

Négy év elteltével hazatér Magyarországra a kétszeres válogatott Vécsei Bálint.

A Fradi szerződtette a 2-szeres magyar válogatott, a legutóbb az Európa Liga-csoportkörös Luganóban szerepelt Vécsei Bálintot - írja a fradi.hu. A 26 éves középpályás két svájci bronzérem és két EL-szereplés után, négy és fél évet követően tér haza Magyarországra.

Vécsei Bálint 1993-ban született Miskolcon. Első klubja a kazincbarcikai KBSC volt, itt 10 és 15 éves kora között játszott, ezután felkerült Budapestre, amikor szerződtette a Budapest Honvéd. A kispestieknél 17 évesen mutatkozott be az élvonalban, és egyre több játéklehetőséget kapott. Vécseit 22 évesen leigazolta a Serie A-s Bologna, amely rögtön kölcsönadta őt az olasz harmadosztályú Leccének. Az együttessel harmadik lett csoportjában.

A 2016/17-es szezonban került a Luganóhoz, ahol első két szezonjában kölcsönben szerepelt, ezután a svájciak végleg is szerződtették. Vécsei a svájci bajnokságban folyamatosan játéklehetőséghez jutott: első idényében 19, aztán 24, az előző szezonban pedig 30 bajnokin szerepelt, ebből 29-szer ráadásul kezdő volt. A Luganóval a három teljes idény alatt kétszer is bronzérmes lett. 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.