Sport MTI 2019. július. 04. 09:55

Tartanak a brit kosarasok a 208 centis magyar centertől

Chema Buceta brit szövetségi kapitány szerint minden poszton erős a magyar válogatott, amellyel csapata összecsap csütörtökön a szerb–lett rendezésű női kosárlabda-Európa-bajnokság belgrádi negyeddöntőjében.

"Határ Bernadett személyében a magyaroknak van egy olyan játékosuk, amilyen nincs a többieknek, őrá nyilván fel kell készülnünk" – mondta az MTI-nek a spanyol szakember szerdán a 208 centis magyar centerről.

"Csakhogy az ellenfélnek rajta kívül is van még sok jó játékosa, és úgy látom, hogy a magyarok minden poszton erősek."

Arra a felvetésre, hogy a britek első Eb-negyeddöntőjükre készülnek, a szakvezető közölte: "Ez óriási siker, amelynek a kulcsa egyértelműen a csapatjáték és az alázat, ezt tapasztaltam a selejtezősorozatban és itt az Eb-n is. Nincs csodafegyverünk, jó játékosaink vannak, és mindenki pozitívan áll hozzá a feladatokhoz" – jelentette ki.

"Mindenképpen szoros meccsre számítok, a hagyományok a magyarok mellett szólnak, de itt most nem a hagyományok számítanak" – vélekedett Chema Buceta, aki korábban hét évig irányította hazája válogatottját, majd három éven át bolgár kapitány volt, mielőtt 2015-ben leült a brit kispadra.

A nisi C csoportot megnyerő magyarok közvetlenül a legjobb nyolc közé jutottak az Eb-n, míg a B jelű kvartettben második britek hétfőn a montenegróiakat búcsúztatták a rigai nyolcaddöntőben. A kosártörténelem első magyar–brit mérkőzése csütörtökön 12.30 órakor kezdődik a Beograd Arenában.

Az Eb első hat helyezettje jut ki az olimpiai selejtezőtornára.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.