A Budapest Honvédtól távozó Gróf Dávid érkezik hozzájuk.
Igaznak bizonyultak a korábbi híresztelések, a Budapest Honvédtól távozó kapus, Gróf Dávid a Ferencvárosnál folytatja pályafutását.
A 30 éves játékos számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótlás-csapataiban. Később a Vasas akadémiájához került, 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez, de több angol és német klub labdarúgója is volt.
Gróf 2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II.-es Csákvárnál töltötte, ezt követően szerződtette a Honvéd. A hálóőr már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy. 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban, ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I.-es futballista sem ért el – olvasható róla a Ferencváros honlapján.
Gróf a portál szerint igazi "tizenegyesölő kapus", Bernd Storck, valamint korábbi klubedzője, Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.