Sport MTI / hvg.hu 2019. január. 14. 15:16

Könnyeivel küszködve nyilatkozott Andy Murray, többé talán nem is játszik

A brit teniszező öt szettben, több mint négyórás küzdelemben kapott ki az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A britek háromszoros Grand Slam- és kétszeres olimpiai bajnok teniszezője a spanyol Roberto Bautista Aguttól kapott ki hétfőn 4 óra 9 perces mérkőzésen.

A 31 éves volt világelső, a Melbourne-ben ötször döntős Murray láthatóan bicegett, sántikált a labdamenetek között, de a meccs nagy részében egyenrangú ellenfele volt a 22. kiemeltnek.

Murray pénteken bejelentette, hogy csípőproblémái miatt legfeljebb a wimbledoni tornáig fog versenyezni. "Ha ez volt az utolsó meccsem, fantasztikus volt így befejezni. Mindent beleadtam, de ez ma este nem volt elég" – mondta könnyeivel küszködve a mostani mérkőzés után.

További szavaiból arra lehet következtetni, hogy bár bejelentette visszavonulását, azért még nincs rá teljesen készen. "Talán újra látnak majd. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megpróbáljam. Ha újra akarok játszani, egy jelentős műtéten kell átesnem, és nincs garancia arra, hogy felépülök, de megteszem, ami tőlem telik" – magyarázta.

A kétszeres címvédő Roger Federer ugyanakkor magabiztosan kezdte meg az Australian Opent, három szettben búcsúztatva Gyenyisz Isztomint, hetedik találkozójukon is legyőzve az üzbég játékost. A 20-szoros Grand Slam-bajnok svájci sztárra a második fordulóban a selejtezőből érkezett brit Dan Evans vár, aki 189. a világranglistán.

A nőknél is ott lesz a tavalyi bajnok a 64 között: a dán Caroline Wozniacki két sima szettben verte a belga Alison van Uytvancket, aki címvédőként indul februárban a budapesti tornán.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.