Sport MTI 2018. november. 17. 20:59

Visszavágott a Veszprém a svéd bajnoknak

A Telekom Veszprém egy héttel ezelőtt meglepetésre három góllal kikapott az IFK Kristianstad otthonában, hazai pályán azonban esélyt sem hagyott a svéd bajnoknak. 36-27 lett a vége.

A hazaiak keretéből ezúttal René Toft Hansen és Gasper Marguc maradt ki taktikai okok miatt. A lelátón a legfanatikusabb veszprémi szurkolók szektora a kezdés pillanatában teljesen üres volt, így tüntettek kedvenc csapatuk gyenge szereplése miatt, de néhány perc elteltével elfoglalták helyüket.

Pontos, erős lövéseiknek, és Sterbik Árpád bravúrjainak köszönhetően remekül kezdtek a házigazdák (5-1), ezt követően pedig kettesével szerezték a gólokat a csapatok.

A Kristianstadtól is kikapott a Veszprém

A magyar csapat mutatója a legutóbbi öt tétmeccsén egy győzelem és négy vereség.

A veszprémiek a mostani szezonban szinte minden szoros mérkőzésen, mindkét félidőben nagyjából húsz perc után elfáradtak fejben és fizikailag egyaránt, most azonban kitartott a kezdeti lendületük. A vendégek vezetőedzője a 24. percben már másodszor kért időt, csapata Valter Chrintz eredményessége ellenére hétgólos hátrányban volt, amiből a szünetig csak egyet tudott ledolgozni.

A második félidő elején Kent Robin Tönnesen góljaival tovább növelte a különbséget a hazai együttes (25-16), majd a folytatásban felváltva születtek a találatok. A magyar csapat játékosai ezúttal végig bírták a mérkőzést, amit ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek meg.

Az A csoportban sereghajtó Kristianstad legeredményesebb játékosa Valter Chrintz volt nyolc góllal.

A hat győzelemmel és egy vereséggel álló magyar bajnok MOL-Pick Szeged vasárnap a dán Skjern HB együttesét fogadja, a négy sikerrel és négy vereséggel álló Veszprém pedig szerdán a német Rhein-Neckar Löwen otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.