Sport MTI 2018. július. 20. 17:21

Vámos Márton: "Impotens az egész kívülről és belülről egyaránt"

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha a játékosok végre hinnének magukban, mert csak így tudnak jobb teljesítményt nyújtani. Vámos Márton szerint viszont más miatt nem működik a csapat.

A szakember a barcelonai Európa-bajnokságon a németek elleni 4-4-es döntetlent követően elmondta, azt tudták, hogy a németek keményen bele fognak állni a mérkőzésbe, éppen ezért ugyanezt várta a saját csapatától is, azonban végül ez "kicsit másképp alakult". "Azért a védekezéssel elégedett vagyok, Vogel Soma nagyon jól védett, rendben volt előtte a munka, viszont a lőtt gólok száma borzasztóan kevés, nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára" - mondta Märcz Tamás a csoport második helyéről döntő összecsapást követően.

"Néhány játékoson láttam a fáradtságot, aminek viszont egy ilyen fontos mérkőzésen egyszerűen el kellene tűnnie, ugyanakkor a többség fizikai állapota még így is jó" – tette hozzá a kapitány, aki szerint lassan értek fel a támadásokhoz, s türelmetlenek voltak a befejezéseknél.

Märcz mindezek ellenére hisz csapatában: "Várom, hogy átszakadjon az a gát a fiúknál, aminek előbb utóbb át kell szakadnia. Tudom, hogy jó játékosok, oda fognak kerülni és be fogják lőni azokat a helyzeteket, amiket ma nem. Higgyenek magukban, mert én hiszek bennük, ők képviselik Magyarországot, ők a magyar válogatott, ez adjon nekik önbizalmat". A szerint arra van szükség, akkor akár a szünnapon megnéznek majd olyan, egy héttel ezelőtti mérkőzéseket, amelyeken kiválóan játszottak.

A tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes gárda egyik legjobbja, a margitszigeti torna legértékesebb játékosa Vámos Márton kemény kritikát fogalmazott meg: "Megpróbáljuk összeszedni magunkat, a védekezésünket át kell mentenünk, de a fórokat össze kell rakni, mert ami tegnap egymás között az edzésen ment, abból most semmi sem sikerült. Lassan járatjuk a labdát, olyan impotens az egész kívülről és belülről egyaránt..." – nyilatkozta a balkezes pólós, aki szerint a hollandokat le fogják győzni, majd jöhet a címvédő szerbek elleni erőfelmérő.

A németek elleni összecsapás legjobbja a kapus Vogel Soma volt, aki szerint magának nehezítette meg a dolgát a csapat: "Egy fokkal nehezebb Eb-debütálás volt, mint amire gondoltam. Nehéz és fárasztó meccs volt, de innentől már csak ilyenek lesznek. Nem szabad elfelejteni, tanulni kell ebből a meccsből, leginkább támadásban van mit fejlődni."

A magyar válogatott vasárnap a nyolc közé jutásért a C csoport harmadik helyezettjével találkozik, amely a papírforma alapján a holland csapat lesz.

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.