Sport MTI 2018. július. 20. 15:15

Kínos vereség után gyenge döntetlennel folytatták a magyar pólósok

4-4-et játszottak Märcz Tamás tanítványai a német csapat ellen a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, így a második helyen jutott tovább. A csapat támadásban kiábrándító teljesítményt nyújtott, s az utolsó pillanatig izgulnia kellett az eredmény miatt.

Rendkívül álmosan kezdődött a két csapat történetének huszadik egymás elleni Európa-bajnoki összecsapása, végül a németek mozdultak el a holtpontról és megszerezték a vezetést. A német kapust, Schenkelt naggyá tették a magyar lövők, köztük Bátori, aki ötméterest hibázott.

Az első magyar gólra több mint tíz percet kellett várni, ekkor Zalánki fordult le védőjéről és pattintott a hálóba. A magyarok mintha minden önbizalmukat elvesztették volna, egyedül az Eb-n először vízbe ugró Vogel volt magabiztos, de szükség is volt rá, például a németek lefordulásánál, amikor ziccert védett.

A fordulás után az olaszoktól elszenvedett vereség alkalmával többször rontó Bedő révén először került előnybe a magyar csapat, a németek azonban ötméteresből azonnal egyenlítettek. A harmadik magyar fórnál Bátori kíméletlenül vágta a léc alá a labdát, a rivális viszont Real harmadik találatával – a lövése a magyar blokkról vágódott védhetetlenül a kapuba – megint egyenlített (3-3). Ezt követően újra Vogel pillanatai következtek, a Ferencváros fiatal kapusa számos védést mutatott be, nem egyszer emberhátrányban.

A németek megérezték a lehetőséget és a csapatkapitány Stamm szép elhajlásos góljával vezetést szereztek. A magyarok emberelőnyben sem tudtak gólt lőni, a németek viszont nem döntötték el a mérkőzést, sorozatban két fórt hibáztak el. Ekkor érkezett lefordulásból az Eb-újonc Pohl, aki értékesített egy ziccert. A következő magyar előny megjátszása előtt Märcz Tamás időt kért, de nem járt eléggé a labda, Zalánki lövése elhalt a kapus kezei között.

Az utolsó percben még Vogelnek kellett védeni, amivel bebiztosította a második helyet.

A magyar válogatott vasárnap, a nyolc közé jutásért a C csoport harmadik helyezettjével találkozik, amely a papírforma alapján a holland csapat lesz.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.