A kilenc döntőben összesen 15 magyar egység szállt vízre az erős hátszélben, a finálék közül hatban két hazai egységért is szoríthatott a Maty-ér közönsége.
Kezdésként két ezüstéremnek tapsolhatott a publikum. A nőknél K-1 500-on két korábbi ezres specialista, Bodonyi Dóra és Medveczky Erika lapátolt, a forma alapján előbbitől lehetett jobb eredményre számítani. Így is lett, a Szolnok 24 éves, világ- és Európa-bajnok kajakosa végig az élbolyban haladt, féltávnál harmadik volt, és ugyan az új-zélandi Caitlin Ryant már nem tudta befogni, remekül versenyezve végül másodikként ért célba. Medveczky hatodikként zárt.
A férfiak K-1 1000 méteres fináléjában Kopasz Bálint címvédőként szállt vízre, miután tavaly - akkor még meglepetésre - ő nyerte Szegeden ezt a számot. A 20 éves algyői kajakos ezúttal is nagyon jól osztotta be erejét, végig a mezőny első felében haladt, és aztán nagyszerű hajrával feljött a második helyre. A győzelmet a portugálok klasszisa, Fernando Pimenta szerezte meg.
Ceiner Benjámin negyedik lett a K-1 1000 méter kisdöntőjében.
A nap harmadik, egyben utolsó egyes fináléjában, C-1 1000 méteren Bodonyi András nem tudott beleszólni a dobogós helyek elosztásába, hatodikként zárt, míg a szám B fináléját Kiss Tamás nyerte, aki így összesítésben a tizedik helyen végzett.
A nőknél kenu kettes 200 méteren rakétaként lőtt ki a rajtból a kínai páros, őket nem is tudták megközelíteni a riválisok, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső pedig a dobogóért harcolt. Az ázsiaiak mögött az oroszok értek be másodikként, míg a magyarok harmadikként zártak (a Molnár Csenge, Nagy Bianka kettős a B döntőben volt érdekelt, és ezt megnyerte). Nem ez volt azonban a fő versenyük, hiszen ötven perccel később az új olimpiai számban, 500 méteren is harcba szálltak. Itt kanadai, kínai, magyar volt a sorrend a rajt után, és bár az élen többször cserélődött a sorrend, a magyarok végig a harmadik helyen haladtak, és végül újabb bronzérmet szereztek. Kisbán Zsófia és Bragato Giada hatodik lett az utóbbi döntőben.
K-2 500-on némi meglepetésre nem jutott érem a magyaroknak, mert bár a Takács Tamara, Vad Ninetta duó végig harcban volt a dobogóért, a végére kicsit elfáradva negyedikként ért a célba, a másik egység, Racskó Fruzsina és Szabó Ágnes pedig a hatodik helyen végzett.
A férfiaknál C-2 500 méteren a magyarok, legalább is a tavaly 200-on világbajnoki bronzérmes Hajdu Jonatán és Fekete Ádám rácáfolt az előzetes várakozásokra, olyannyira, hogy még az aranyért is harcban voltak. Féltávnál másodikként haladtak a kínaiak mögött, majd a finisben néhány pillanatra a vezetést is átvették, végül aztán a nagyszerűen hajrázó két lengyel egység közé beékelődve a második helyet sikerült megszerezniük. A másik magyar kettős, az ifjúsági világbajnok Slihoczki Ádám, Szőke Attila páros is helytállt, hatodik lett.
A nap csattanójaként, teljesen váratlanul a férfiak K-2 500-as fináléjában is gyűjtöttek egy dobogós helyet a hazaiak, mégpedig a Nádas Bence, Erdőssy Csaba kettős révén, amely nagyszerűen versenyezve futott be harmadikként a győztes spanyolok és a második oroszok mögött. Koleszár Mátyás és Németh Viktor a hatodik helyet szerezte meg ebben a versenyben.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.