Sport MTI 2017. december. 06. 15:58

Új tulajdonosa van a győri focicsapatnak

Egy budapesti székhelyű cég vette meg a csapatot.

A budapesti székhelyű Ker-Gasztro Kft. lett az új tulajdonosa az ETO FC Győr labdarúgócsapatnak – jelentette be Győr polgármestere szerda délután sajtótájékoztatón.

Borkai Zsolt szerint a másodosztályban szereplő klub csődközeli helyzetbe került a felelőtlen gazdálkodás miatt, de az önkormányzat tavaly 150 millió forinttal támogatta az utánpótlásnevelést, idén már 75 millió forinttal, s további 75 millió forintot tartalékba helyezett a költségvetésben, amelynek kifizetését attól tette függővé, ha látja a csapat további sikeres szereplésének az esélyét. Ezt a biztosítékot az új tulajdonosban látják, ezért átutalják a klubnak az összeget. Hozzátette: a kialakult helyzet megoldásában sokat segített a Magyar Labdarúgó Szövetség és Csányi Sándor elnök is.

Mányi József, a Ker-Gasztro Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a korábbi tulajdonos, az ETO Futball és Futsal Kft. ügyvezetője, Drucskó Zoltán délelőtt lemondott posztjáról. Hozzátette: a vezetők helyzetéről és egyéb sportszakmai kérdésekről egyelőre nem szeretne beszélni, most a csapat pénzügyileg stabil működése a cél. Mint mondta, kilencvenhat százalékos tulajdonrészt szereztek a klubot eddig is működtető kft.-ben, a maradék négy százalékot jövő május elején jegyzik be.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy határozott tervei szerint a jövőben a klubban különválik a labdarúgás és a futsal, amely még a Quaestor-csoport csődje miatt vált eggyé 2015-ben.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.