A Szusza Ferenc Stadion szombaton bekrepált világítását 110 millióért korszerűsítették.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a játékvezető a 22. percben félbeszakította, majd el is halasztotta a Vasas–Haladás bajnoki mérkőzést szombaton, mert a stadionban elromlott a világítás.
A Vasas saját új stadionjának építése miatt az UTE otthonában, a Szusza Ferenc Stadionban játszik, amit jóval az eredeti határidő lejárta után, csak idén februárban adták át egy 800 millió forint értékű, hibáktól hemzsegő felújítás után. Ebből az összegből 110 milliót a világítás korszerűsítésére költöttek.
A Bors a szombati fiaskó után megszólaltatta a Vasas ügyvezetőjét, aki azt mondta: idegesítő, hogy el kellett halasztani a meccset, mert a csapata jobban játszott, mint a szombathelyiek. Vancsa Miklós jelezte: a probléma megoldása nem az ő feladatuk, hiszen csak bérlik a létesítményt. Hozzátette azt is:
Egy biztos, teljesen feleslegesen támaszt a Magyar Labdarúgó-szövetség túl magas elvárásokat a stadionokat illetően, amikor úgy tűnik, hogy azok az alapvető követelményeknek sem tudnak megfelelni."
A találkozó új időpontját a jövő héten jelölik ki.
Augusztus végén a Videoton–Ferencváros-bajnokit is félbe kellett szakítani egy időre, mert a 2014-ben átadott felcsúti Pancho Aréna a viharos időjárás miatt sötétbe borult. Pedig ez meg sem történhetett volna.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.