Sport hvg.hu 2017. július. 19. 11:21

Cuki megoldással enyhítik a drukkot a magyar szinkronúszók

Kiss Szofi és Schwartz Anett elárulta, mit nem felejt el soha a medencébe ugrás előtt.

"Nem lehet megszokni ezt a hangulatot, most izgultam a legjobban, rengeteg energiát adott a közönség" – mondta Schwartz Anett azután, hogy Kiss Szofival párban bemutatta kűrjét a szinkronúszó párosok versenyének selejtezőjében.

A duót, annak ellenére, hogy kedden este fél 11-kor kerültek sorra negyvenedikként a 43-as mezőnyben, rengetegen biztatták a lelátókról, végigtapsolták a háromperces számot.

A kettős minden idők legmagasabb magyar páros pontszámát (79,8333) kapta a bíráktól a Városligetben, mégsem volt maradéktalanul elégedett. "Bosszantó, hogy kevesebb, mint két tized hiányzott a 80 ponthoz, amit célul tűztünk ki. Tudjuk, hogy mindent megtettünk, kihoztuk magunkból a maximumot, jóval többet érdemeltünk volna" – értékelt Kiss Szofi.

A lányok végül a 20. helyen végeztek, nyolc pozícióval lemaradva a döntőről. Az utolsó továbbjutó, 12. helyen a kazahok zártak 84,2 ponttal. A legmagasabb pontszámot, 96,6333-at az oroszok szuperduója, Szvetlana Kolesznicsenko és Alekszandra Packevics kapta.

A versenyzők a kűr után is elárulták, mivel enyhítik a drukkot egy-egy úszás előtt: "Szívecskét rajzolunk egymás füle mögé. Ez megnyugtat, hiszünk abban, hogy szerencsét hoz" – magyarázta Kiss.

A szerencsére pedig még szerdán is szüksége lehet a magyaroknak, mivel csapatban még érdekeltek a szabadgyakorlat szerda esti selejtezőjében.

párizsi olimpia 2024