Bemutatta új címerét az Újpest FC, noha az anyaegyesület Újpesti Torna Egylet szerint a hozzájárulása nélkül nem lehet jogszerűen megváltoztatni azt. A szurkolók is kibuktak.
A csapat honlapján megjelent cikk szerint a több ezer beküldött voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott terv között. Az Újpest FC új címere tehát:
(null)
(null)
Ahogy megírtuk, a klub ügyvezető igazgatója, Gyarmati Eszter a múlt héten közölte, hogy a vasárnapig tartó szavazáson választják majd ki a győztes logótervet, a legnépszerűbb változat pedig rákerül a csapat új mezére, amelyet július 20-án mutatnak majd be.
A terveket a szurkolók nem fogadták kitörő lelkesedéssel – és akkor még finoman fogalmaztunk –, de az anyaegyesület, az Újpesti Torna Egylet is jelezte: nem ért egyet a változással. Közleményükben azt írták, hogy az UTE és az Újpest FC között kötött társasági szerződés értelmében vannak olyan kérdések, amelyekről csak százszázalékos egyetértéssel lehet határozatokat hozni, ilyen a névhasználat, a társaság átalakítása, valamint a társaság által használt eredeti arculati elemek megváltoztatása, azaz csapatszínek, címer, emblémák. Ők pedig nem járulnak hozzá az új címer használatához.
A klub Facebook-oldalán most, a bejelentés után is gyűlnek az elégedetlenkedő kommentek, amelyek közül sok vécédeszkához hasonlítja az új címert.
Többségben vannak a nyomdafestéket nem tűrő megjegyzések,
akad, aki szerint a címercsere a klub megszégyenítése, legendáinak elárulása, a szurkolók szívének kitépése. "SOHA, DE SOHA nem fogjuk elfogadni ezt a bűncselekményt!!!"
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.