Sport hvg.hu 2017. június. 26. 13:16

Durvul a háború Bienerth és Gyárfás között

Az Origo értesülése szerint a Bienerth Gusztáv kezdeményezte vizsgálat súlyos visszaéléseket talált a Magyar Úszó Szövetségnél, Gyárfás Tamás szerint ez rágalmazás.

Teljes pénzügyi és gazdasági átvilágítást rendelt el a szervezetnél első intézkedései között Bienerth Gusztáv, aki ez év január eleje óta tölti be a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztját. Azután választották meg, hogy az előtte két évtizeden át a tisztséget betöltő Gyárfás Tamás lemondott, amiben komoly szerepe volt a személyét támadó Hosszú Katinkának.

Bienerth a Deloitte-ot bízta meg a munkával, amelynek eredménye a 24.hu szerint már rég megérkezett, már a május 21-i közgyűlésen is rendelkezésre állt, annak tartalmát azonban csak a június 14-i elnökségi ülésen hozta nyilvánosságra az elnök.

A szekrényből kihulló csontvázakról egy májusi interjúban beszélt a hvg.hu-nak Bienerth Gusztáv:

Gyanús ügyeket dobott ki az úszószövetség átvilágítása - interjú Bienerth Gusztávval

Az Origo úgy tudja, a dokumentum szerint súlyos visszaélések történtek a szövetségben a Gyárfás-korszakban, méghozzá olyanok, amelyeknek büntetőjogi következményei lehetnek. A lap azt írja, értesülésük szerint a szervezet feljelentést fog tenni hűtlen kezelés és pénzügyi rendellenességek gyanúja miatt.

A cikkben leírtakra később közleményben reagált Gyárfás Tamás, aki szerint "nyilvánvaló, hogy dr. Bienerth Gusztáv közreműködése révén jelenhetett meg – bárminemű tényszerű alátámasztás nélkül – a súlyos rágalmazás".

A volt elnök ezután a közelmúltban a Bienerth és közte az utóbbi időben nyilvánosságra került vitás kérdéseket emlegette fel, így azt, hogy véleménye szerint a jelenlegi szövetségvezető megtévesztette a Fővárosi Közgyűlést, vagy hogy nem tartotta szem előtt a magyar érdekeket a FINA-bizottságokba jelöléskor.

Gyárfás szerint a vele szemben megfogalmazott kifogásokra Bienerth nem érvekkel, hanem otromba ellentámadással válaszolt, amit azért is meglepőnek tart a volt elnök, mert szombaton még Rómában együtt voltunk a Vatikánban, ahol Ferenc pápa megáldotta a Sette Colli verseny résztvevőit. "Itt dr. Bienerth még a lehető legbarátságosabb beszélgetett velem, semmit sem említve a hétfői alattomos támadásról, vagy a korábbi elnökségi ülésen esetlegesen elhangzottakról."

Megjegyezte: "tekintettel a július 14-én kezdődő világbajnokságra – mindezek ellenére –, annak befejezéséig a nyilvános vitát szeretném elkerülni".

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.