Az olasz edző nem hagyta válasz nélkül, hogy a Hertha szurkolói leköpték.
Eljárást indított a Német Labdarúgó-szövetség (DFB), mert a Bayern München olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti a középső ujját mutatta a Dárdai Pál vezette Hertha BSC szurkolói felé a két csapat szombati bajnoki mérkőzésén. Azt kéri a trénertől, hogy mondja el a véleményét a történtekről. A klub hétfőn közölte: a szakember ezt természetesen meg is fogja tenni.
A berlini mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult úgy, hogy a vendég Bayern a 96. percben egyenlített, bár a játékvezető csak ötperces hosszabbítást jelzett. A lefújás után kissé elszabadultak az indulatok, ekkor mutatta be Ancelotti az obszcén mozdulatot.
Videóm, ahogyan beint Ancelotti:
"Előtte leköptek" – mondta erről később az ARD televízió műsorában. A Bild című lap hétfőn arról írt, hogy az öltözőbe tartó vezetőbírót, Patrick Ittrichet is hasonló atrocitás érte a hazai drukkerek részéről.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.