Sport MTI 2016. augusztus. 30. 20:40

Berlinben is legyőzhetetlen volt az Iron Lady

Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövidpályás úszó világkupa-sorozat második versenyének keddi nyitónapján Berlinben.

A háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka első lett 200 méter gyorson (1:52.08 p), 200 vegyesen (2:05.57), majd 200 háton (2:00.52) is. Emellett 50 háton másodikként (26.45 mp), 100 pillangón harmadikként (56.75), 800  gyorson pedig ötödikként végzett (8:37.51).

Az Iron Lady 2012 óta eddig minden évben megnyerte a vk összesített pontversenyét, a sorozat múlt heti első állomásán, a franciaországi Chartres-ban hét számban diadalmaskodott, emellett három ezüstöt és egy bronzot is szerzett.

AFP / Gabriel Bouys

A berlini verseny másik magyar résztvevője, Jakabos Zsuzsanna másodikként zárt 200 vegyesen (2:06.29) és 800 gyorson (8:22.91), harmadik lett 200 gyorson (1:55.40), míg 50 gyorson ötödikként ért célba (24.65).

AFP / Christophe Simon

A vk összdíjazása hasonló a tavalyihoz: a nemzetközi sportági szövetség (FINA) több mint kétmillió dollárt oszt szét a legjobbak között. A következő forduló Moszkvában lesz szombaton és vasárnap.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.