Sport Horn Andrea (Rio de Janeiro) 2016. augusztus. 20. 16:24

Kozák Danuta: "Megcéloztam a holdat, és el is értem"

A női kajaknégyessel ötödik olimpiai aranyérmét nyerte meg Kozák Danuta Rióban – érzése szerint a legtökéletesebb pályát evezték, mióta együtt van a csapat.

"Hihetetlenül nyugodt pálya volt. Nem tudom, a rajtunk hogy sikerült, de úgy éreztem, hogy Gabi nagyon jó csapást adott végig, hátulról pedig nagyon nagy erő jött. Úgyhogy egy nagyon nyugodt, erős lelkiállapotban végigcsinált pálya volt, amelyen azt tudtuk megcsinálni, amit gyakoroltunk. Mondhatnánk, hogy a legtökéletesebb pálya volt, amióta együtt vagyunk a négyessel" - értékelt a négyes győzelme után Kozák Danuta.

"Edzéseken ez nem sikerült, nyilván azért, mert fáradtabbak voltunk. Most, hogy kipihentük magunkat, versenyformában vagyunk, meg tudtuk csinálni. Az utolsó kétszázon érzékeltem, hogy elöl vagyunk - minél hátrébb van az ember, annál nehezebb, mert annál több lapát meg hajóorr van körülötte".

MTI / Kovács Tamás

Az immár ötszörös olimpiai bajnok arra a kérdésre, elégedett-e a Rióban begyűjtött három érmével, mosolyogva közölte: igen. "Nem is tudtam és nem is akartam volna több számban indulni, ez bőven elég koncentráció. Olyan hihetetlen négy éven vagyok túl, amire most került fel a korona. Örülök, hogy ezt bevállaltam".

Arra pedig, hogy elvárás volt-e magával szemben a riói triplázás, úgy reágált: "Van egy mondás, amit nagyon szeretek: Célozd a Holdat. Nem baj, ha nem éred el, akkor is a csillagok között vagy. Én megcéloztam a Holdat, és el is értem".

Aranyat nyert a női kajaknégyes, este játszanak a pólósok - ÉLŐ

A riói olimpia 15. versenynapján a magyarok legnagyobb esélye az 500 méteres női kajaknégyes döntőjében volt, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina pedig meg is szerezte a 8. magyar aranyérmet. Fél 10-től a görögök ellen játszanak férfi pólósaink, akik az 5.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.