Huszonegy világbajnoki és olimpiai sprintdöntőből 20-at megnyert, amikor veszített, akkor is azért történt ez, mert kizárták. Usain Bolt minden idők legnagyobb futója pénteken megcsinálta a tripla triplát.
"Tessék, megmondtam, hogy én vagyok a legnagyobb. Amikor megkaptam a stafétabotot, már tudtam, hogy nyerni fogunk" - jelentette ki Usain Bolt, miután a jamaicai 4x100-as váltó aranyérmes lett Rióban. A szupersztár, aki a négyes befutóembere volt péntek este, hetven méternél ki is nézett az órára, aztán már csak pár lépés volt hátra, hogy megcsinálja azt, amit atlétikában még senki: három egymást követő olimpián győzött 100 és 200 méteren, illetve tagja volt az aranyérmes sprintváltónak (tegyük hozzá: a pekingi váltóarany sorsa még kétséges, mivel a négyes egyik tagja, Nesta Carter doppinggyanúba keveredett. Ettől persze Bolt még megnyerte azt a versenyt is, de lehet, hogy elveszik az érmét). Ezzel összejött a tripla tripla. (Ha érdekli sikerének titka, a The New York Times infografikája elmagyarázza.)
"Megkönnyebbült, boldog és büszke vagyok, hogy valóra vált az álmom"
- mondta.
Amennyiben a vasárnap 30 esztendős sprinter - ahogy korábban jelezte - jövőre visszavonul, úgy ez volt az utolsó futása ötkarikás játékokon. A 4x100-as győzelem után ismét megerősítette, hogy nem lesz ott Tokióban. "Persze vegyesek az érzelmeim, biztosan hiányozni fog a sport és az olimpia, hiszen ez a legnagyobb színpad, de már megtettem mindent, amit tehettem. Most először nyaralni megyek, kipihenem magam, majd készítek egy új bakancslistát" - utalt arra, hogy átgondolja, mit szeretne hátralévő életében csinálni.
Instagramján az alábbi módon foglalta össze az ő Rióját:
Váltótársa, Asafa Powell szerint Bolt olyan sok mindent ért el, hogy azt nehéz felfogni.
"Ő egy nagyszerű sportoló, egy legenda"
- tette hozzá.
Az ezüstérmes japán váltóból a jamaicai apától és japán anyától született Aszka Kembridzs szerint Bolt teljesítménye egyszerűen fantasztikus. "Nagyon büszke vagyok, hogy ellene versenyezhettem" - mondta a vágtázó, akit "japán Boltnak" is neveznek.
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szerint Bolt pályafutásához nem lehet mit hozzáfűzni, mert "egy zseniről van szó". "Muhammad Alira sem figyeltek ennyire a tömegek. A jó és a nagyszerű sportoló közt a különbség, hogy a nagyszerűek sokáig fenn tudják tartani teljesítményüket, Boltnak ez sikerült." Bolt népszerűségére jellemző egyébként, hogy az olimpia előtt saját emojit is kapott.
A jamaicai sztár a két sprintszám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t. 21 világbajnoki és olimpiai sprintdöntőnől 20-at megnyert, csak egyszer veszített, Teguban, a vb-n 100 méteren kiugrott és kizárták.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.