2016. augusztus. 05. 21:34 MTI Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 06. 14:22 Sport

Közvetlenül a megnyitó előtt lebukott két doppingoló sportoló

Egy görög és egy ciprusi versenyzőt is kizárt saját szövetsége az olimpiáról, mert pozitív eredményt hozott a doppingtesztjük.

A Görög Antidopping Ügynökségre hivatkozó athéni sajtójelentések szerint egy úszóról van szó, a ciprusi csapatnál pedig egy súlyemelő az érintett.

Rajtuk kívül egy görög paralimpikonnal kapcsolatban is felmerült a doppinggyanú.

A Görög Olimpiai Bizottságra hivatkozva azt írta egy athéni napilap, hogy az úszó már össze is csomagolt, elhagyta az olimpiai falut és elindult haza, így a nyitóünnepségen sem vesz részt.

A vétkes sportolót júliusban, Athénban ellenőrizték és az A-mintája pozitív eredményt hozott, de a tiltott szer nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.