Nem folyt víz a csapból, hiányzott a lámpa – ilyen hibákat tapasztaltak a szálláson a magyar olimpiai küldöttség már Brazíliában lévő tagjai. Egy delegáció már Rióban van, több sportoló, köztük Hosszú Katinka csütörtökön indult el Budapestről. A Magyar Olimpiai Bizottság szóvivője arra számít: mire megérkeznek, minden rendben lesz, mert a szervezők gőzerővel dolgoznak, hogy kijavítsák a hibákat – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
Hosszú Katinkán és edző férjén kívül csütörtök hajnalban még három sportoló, az edzőik és az egészségügyi csoport indult el Brazíliába. Kint már várja őket az a hatfős delegáció, amelynek tagjai vasárnap óta a magyar csapat fogadását készítik el.
A riói olimpiai faluban a magyarok egy 18 emeletes épület felső hat szintjét kapták meg. A kilátás csodálatos, de bent voltak még kisebb hibák, ezek javításán azonban hétfő óta gőzerővel dolgoznak a brazilok – mondta Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóattaséja.
Ilyen hiba volt például az, hogy nem volt meleg víz vagy egyáltalán nem folyt a csapból víz, illetve nem szereltek fel egy-egy lámpát a plafonra, és a kosz is elég nagy volt. Hétfőn óta naponta körülbelül 650 ember dolgozik az olimpiai faluban a javításokon, minden épületnek van egy saját mérnöke.
A korábbi napok hírei alapján volt mit csinálni: a dánok szállásán például ömlött a víz a plafonon lévő lyukakból és törmelékkel volt tele a fürdőszoba. Az ausztrálok elsőre nem is voltak hajlandóak elfoglalni a szállásukat, olyan állapotban volt. Szállodába mentek egy időre, majd végül mégis beköltöztek az olimpiai faluba. Az argentinok, a britek és a fehéroroszok szállásával is volt gond.
Rióba folyamatosan érkeznek a sportolók a világ minden részéről, és néhány nap múlva a szurkolók is útra kelnek. A magyar sportolók többsége szombaton repül Rio de Janeiróba. A hivatalos megnyitó augusztus 5-én lesz.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.