2016. április. 29. 17:46 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 29. 19:16 Sport

Kidőlt a ManCity egyik kulcsembere a Real-visszavágó előtt

David Silva, a Manchester City labdarúgója sérülés miatt nem léphet pályára a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének jövő szerdai visszavágóján.

A 30 esztendős világ- és Európa-bajnok játékost kedden, a gól nélküli döntetlennel zárult első mérkőzésen a 40. percben le kellett cserélni, és Manuel Pellegrini vezetőedző pénteki bejelentése szerint két-három hét kihagyás vár rá.

"A döntőre azonban már bevethető állapotban lesz" – utalt Pellegrini arra, hogy szeretnének ott lenni a május 28-ai milánói finálén.

A tréner kitért a szintén izomsérüléssel küszködő, a manchesteri találkozót kihagyó Yaya Touréra is. "Yaya ma elkezdte az edzéseket, meglátjuk, hogyan javul az állapota a hétvégén. Azután döntjük el, hogy játszhat-e szerdán" – közölte.

A Manchester City vasárnap a Southamptonhoz látogat az angol bajnokságban, amelyben három fordulóval az idény vége előtt a harmadik, Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen áll.

párizsi olimpia 2024