2015. augusztus. 06. 20:54 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 06. 20:55 Sport

A Debrecen búcsúzott az Európa Ligától

A Debrecen labdarúgócsapata búcsúzott az Európa Ligától, mivel a múlt heti, hazai 3-2-es vereség után a csütörtöki visszavágón 3-1-re kikapott a Rosenborgtól a selejtező harmadik fordulójában.

A magyar együttes gyorsan lőhetett volna két gólt, de nem élt a lehetőségekkel, a negyedóra után fölénybe kerülő norvégok viszont ezúttal is hatékonyan futballoztak, és egy fejessel, illetve egy távoli lövéssel gyakorlatilag eldöntötték a párharcot. A DVSC ugyan a szünet előtt szépített, de a második félidő elején Máté Péter kiállítása miatt emberhátrányba került. Ezután jobbára védekezésre kényszerült, a hajrában pedig még egy gólt kapott.

A Debrecen búcsújával egyetlen magyar csapat - a Videoton - maradt versenyben az európai porondon. A székesfehérváriak az EL selejtezőjének negyedik fordulójában léphetnek majd pályára azután, hogy szerdán búcsúztak a BL-től.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.