Sport MTI 2015. július. 27. 09:22

Öt aranyat hozunk el a riói olimpiáról?

A tavaly decemberben közzétett előrejelzésében szereplő nyolc helyett már csak öt aranyat jósol Magyarországnak a jövő évi riói olimpiára Luciano Barra, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) volt sportigazgatója.

Az ötkarikás eredmények megjósolásában sikeresnek számító sportszakember legfrissebb elemzése szerint a magyarok az éremtáblázat 14. helyén zárnak majd. A különféle statisztikákra, valamint az olimpiai sportágak világbajnokságaira alapozott előrejelzés szerint Magyarország – Ukrajna mögött és Olaszország előtt – úgy végez 13 éremmel, hogy sportolói az öt arany mellett 2 ezüstöt és 6 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.    

Az élen Barra szerint Kína zár 63 éremmel, a megoszlást illetően 21 arannyal, 19 ezüsttel és 23 bronzzal, a második pedig a tavaly decemberben még elsőnek jósolt Egyesült Államok lesz 47 medállal (21 arany, 8 ezüst, 18 bronz). Az olasz szakember most Oroszországot jósolja harmadiknak, amely szerinte 49 érmet nyer majd, de ebből csak 13 lesz arany 16 ezüst és 20 bronz mellett.

Barra a 2012-es londoni játékok előtt egy évvel 16 medált, közte öt aranyat jósolt a magyaroknak, akik azonban ennél jobban szerepeltek, s 8 aranyat és összesen 18 érmet nyertek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.