A Fradival csapott össze a magyar-görög meccs előtt a nemzeti válogatott
Zárt kapus edzőmérkőzéssel folytatódott szerda délután a magyar labdarúgó-válogatott felkészülése a görögök elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre.
A nemzeti együttes a Ferencvárossal csapott össze zárt kapuk mögött a Groupama Arénában, és Dárdai Pál szövetségi kapitány értékelése szerint - amint az a szövetség honlapján olvasható - hasznos volt a találkozó.
"Szeretném megköszönni a Ferencvárosnak, hogy segítette a munkánkat, ez a meccs ugyanis remekül szolgálta a felkészülésünket. Éles meccset játszhattunk a vasárnapi selejtező helyszínén, mindkét csapat valóban komolyan vette a találkozót, kőkemény összecsapásoktól sem volt mentes a játék. Az eredménynek nincs jelentősége, ezért ezt az én kérésemre nem hozzuk nyilvánosságra" - idézte a szakvezetőt az mlsz.hu.
A kerettagok közül Dzsudzsák Balázs és Pintér Ádám még nem teljesen egészséges, ezért ők ketten nem léptek pályára, a többiek egy-egy félidőt kaptak. A hiányzók pótlására az U20-as válogatottól kapott kölcsön játékosokat Dárdai Pál, így az első félidőben a heerenveenes Varga Szabolcs, a másodikban a vasasos Marcsek Ákos lépett pályára az együttesben. A Ferencváros is kapott kölcsön egy játékost, a magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám védte a zöld-fehérek kapuját az első félidőben.
Az Eb-selejtező 20.45-kor kezdődik vasárnap a Groupama Arénában.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.