Engedtek külföldre szerződni egy röplabdást a kubai hatóságok
A hatóságok hivatalos engedélyével szerződhetett külföldi profi klubhoz Javier Jiménez kubai röplabdázó.
A Cubadebate híroldal szerint a 25 éves, 198 centi magas válogatott játékos a PAOK Szalonikihez került a kubai szövetséggel kötött megállapodás értelmében. Megszerzésével a görög bajnokságban jelenleg második helyen álló egyesület vezetői azt remélik, hogy erősödik az együttes támadójátéka.
Jiménez már a harmadik kubai röplabdázó, aki a PAOK játékosa lett, de a két korábbi érkező, Freddy Brooks és Yasser Romero még engedély nélkül hagyta el Kubát.
Az elmúlt 13 évben több mint ötven kubai férfi és női röplabdázót csábítottak el többnyire olasz, török és orosz klubok. Jiménez az első, aki engedéllyel kaphatott külföldi profi szerződést ebben a sportágban.
Pár hónapja már baseballban is engedélyezték egy maroknyi kubai játékos Mexikóba, illetve Japánba igazolását.
A sportot általában érintő nagyarányú elvándorlás lassítása érdekében Raúl Castro elnök három hónapja bejelentette, hogy emelik a fizetéseket és prémiumokat, de a helyi viszonylatban kiemelkedő jövedelmek is messze alatta maradnak azoknak az összegeknek, amelyeket külföldön kaphatnak a legtehetségesebb kubai sportolók. Ugyanakkor az engedélyezett szerződések révén legalább a válogatottakban a jövőben is számíthat rájuk Kuba.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.