Újabb helyen lehet rekortános pályán futni Budapesten
Új, 1,4 kilométeres rekortán borítású futópályát adtak át pénteken Kőbányán.
Az itt élők már régóta igényelték, hogy az Óhegy parkban több sportolási lehetőség legyen. Ennek érdekében különített el a kerület idén 61 millió forintot a fejlesztésre.
Ebből az összegből a majdnem másfél kilométer hosszú és egy méter széles futókör kiépítése mellett hét korszerű eszközt is telepítettek az erősíteni vágyóknak. Ezek mellett többek között a futópályához kapcsolódó elöregedett járdákat is felújították, a Kőér utca felöli lépcsősort pedig újjáépítették.
A pályát egész nap lehet használni, ennek érdekében három közvilágítási oszlopot telepítettek át úgy, hogy a futókört megvilágítsa. Az önkormányzat egyúttal jelezte, hogy jövőre négy új villanyoszlop telepítését tervezik a most még kevésbé jól megvilágított szakaszokhoz.
A futókört Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere adta át, Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal, valamint Frank Tibor ultrafutóval, a kőbányai börtön korábbi igazgatójával.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.