A sok WC-vel elégedett volt az UEFA a 2020-as budapesti foci-Eb pályázatában
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerint a legfontosabb elvárásoknak megfelel Budapest pályázata, amelyet a 2020-as Európa-bajnokság rendezésére nyújtott be. Egy-két dolgot azért még hiányoltak, de a sok WC-t megdicsérték.
Az UEFA honlapján hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amelyben a kontinensviadal lehetséges társházigazdáit mutatja be. A hat év múlva rendezendő Eb-t Európa több nagyvárosában bonyolítanák le, az egyik ilyen helyszín lenne Budapest.
Az UEFA rövid jellemzése szerint a magyar futball presztízsét visszaadná, ha az ország ott lenne a rendezők között, ez a sportág tízéves programját zárná le. A jelentés szerint a 341 millió euróból a tervek szerint 2018-ra elkészülő, 68 156 néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc Stadion, illetve Budapest is megfelelő lehet Eb-helyszínnek.
A stadionnal kapcsolatos problémák között az UEFA az evakuációs terv hiányát emelte ki, ami a kivitelezés kezdetlegességének tudható be. A pálya és a stadion, valamint az ahhoz tartozó VIP-páholy mérete megfelelő, a pályázat dicséretet kapott a nagy mennyiségű mellékhelyiségért, elsősegélynyújtó területekért és a mozgáskorlátozottak számára kialakítandó helyekért.
Az UEFA a fővároshoz kapcsolódó légiközlekedést éppen csak elegendőnek tartja, ugyanakkor azt kiemelte, hogy a szurkolók és a delegációk elszállásolásával nem lehet probléma Budapesten.
A 2020-as Európa-bajnokságot 13 ország városaiban rendezik majd. A helyekre 19 szövetség pályázott, közülük jövő pénteken választják ki a győzteseket. Magyarország három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő megrendezésére pályázott.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.