2014. augusztus. 23. 17:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 23. 17:51 Sport

Balog begyűjtött egy Eb-bronzot, ez a 14. magyar érem

Balog Gábor bronzérmet nyert 200 méter háton a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A döntő másik magyar résztvevője, Bernek Péter negyedik lett.

A német Christian Diener nagyon bekezdett a verseny elején, mögötte Balog volt a második 50 és 100 méter után is.

Ezt követően a szám címvédője és világbajnoki ezüstérmese, a lengyel Radoslaw Kawecki begyújtotta a rakétákat és az élre állt. Az utolsó 50 méteren Bernek is megközelítette honfitársát és Dienert, de már nem tudta utolérni őket, ahogy Balog sem Dienert.

Balog 1:57.47 perccel lett harmadik, míg Bernek tőle öt századdal elmaradva negyedik. Előbbi fél másodpercet javított a pénteki elődöntőben úszott idején, míg utóbbi elmaradt tőle 11 századdal.

Ez volt a berlini kontinensviadal 14. magyar érme, Hosszú Katinka győzött 200 és 400 méter vegyesen, illetve 100 méter háton, Cseh László 200 méter vegyesen diadalmaskodott, ezüstérmes lett Biczó Bence 200 méter pillangón, Kapás Boglárka 1500 méter gyorson, Cseh László 100 méter pillangón, Hosszú Katinka 200 méter gyorson és a nyíltvízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva, 25 kilométeren pedig Olasz Anna.

Baloghoz hasonlóan harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia, Kapás Boglárka 800 méter gyorson és a női 4x200 méteres gyorsváltó.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.