2014. augusztus. 16. 14:02 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 16. 13:51 Sport

Negyedik lett a magyar csapat az 5 kilométeres úszásban

Negyedik lett a Risztov Éva, Gyurta Gergely, Rákos Patrik alkotta magyar együttes az 5 kilométeres csapatversenyben a Berlinben zajló úszó Európa-bajnokság szombati napján.

A magyar szövetség beszámolója szerint a versenyzők a nyíltvizi úszásban elenyészőnek számító, 1.2 másodperces különbséggel csúsztak le a dobogóról. A csapatversenyben egypercenként indították a triókat, a magyarok másodikként rajtoltak a kilenc együttest felvonultató mezőnyben, s a féltávnál elhelyezett ellenőrző pontnál utolérték az oroszokat, de az akkor harmadik németektől 14 másodperccel elmaradva az ötödik helyen álltak.

A második 2500 méteren aztán remekül teljesített a magyar csapat, csak a győztes holland együttes úszott hozzájuk hasonló időt ezen a résztávon, a németek azonban meg tudtak tartani 1.2 másodpercet az előnyükből, így az övéké lett a bronzérem. A második helyen a görögök zártak.

"Úgy gondolom, hogy ha komolyan akarjuk venni ezt a versenyt - és a mai nap igazolta, hogy érdemes nagyon komolyan venni -, akkor előre ki kell jelölni a három embert, akinek év közben többször is együtt kell gyakorolni, és akkor talán nem maradunk le ilyen kicsivel az éremről" - értékelt a szövetség beszámolójában az olimpiai bajnok Risztov Éva, aki szerdán a 10 km-es egyéni versenyben ezüstérmes volt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?